Hiteles példaképekre van szükség

facebook megosztás

Hiteles példaképekre van a leginkább szüksége a fiataloknak – ezt Pedro Aguado, a piarista rend generálisa mondta nagykanizsai látogatásán. A rend legfőbb elöljárója hatévente felkeresi a világ negyven országában található összes piarista intézményét. A generális atya ezeket a napokat Magyarországon tölti.

A nagykanizsai Piarista-iskola udvarán köszöntötte Pedro Aguado atya az óvodásokat, a diákokat és a pedagógusokat. A piarista rend generálisa arra biztatta a gyerekeket: álmaik és terveik megvalósításához tudniuk és érezniük kell, hogy Isten szereti őket, és mellettük lesz a nehézségek idején is.

A gimnazistákat és a felnőtteket pedig emlékeztette: a kisebbek számára ők mutatnak példát, ezért cselekedeteiknek jónak, hitelesnek kell lenniük.

– A diákoknak leginkább arra van szükségük, hogy olyan nevelők, tanárok legyenek előttük, akikre igazán felnézhetnek, akik nemcsak a szavaikkal, hanem a tetteikkel és példát mutatnak a fiatalabb generációknak – fogalmazott.


A generális atya megismerkedett a kanizsai diákokkal is

A generális atya harmadik alkalommal járt Nagykanizsán. Az óvodások, az általános iskolások és a gimnazisták rajzzal köszöntötték, majd a program beszélgetéssel, ismerkedéssel folytatódott.

– Igyekeztünk minél jobban végig gondolni, hogy melyek azok a csoportok, amelyeknek a legfontosabb lenne, hogy találkozhassanak vele. A közösségi szolgálatos diákjainkat választottuk ki erre, a tizedik osztályosokat, utána az alsó tagozatot, mivel nekik ma amúgy is lenne diákmiséjük, utána a Kalazancius Mozgalom tagjait, akik az iskolánk ifjúsági lelkiségi csoportját alkotják, majd ebéd után találkozik a teljes tantestülettel – mondta Böszörményi Géza, a Piarista-iskola igazgatója.

Pedro Aguado nagykanizsai látogatása során megismerte egyebek mellett a Tevékeny Szeretet Iskolája nevű programot, a gyerekek közösségi munkájukról meséltek neki. A generális atya körútja Szegeden, Mosonmagyaróváron és Sátoraljaújhelyen, majd Romániában folytatódik.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.