Idén elkezdődik a multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok építése

facebook megosztás

A Lendületben Nagykanizsa elnevezésű szakmai fórumon kiderült: a kormány további 6 milliárd forintos támogatásának köszönhetően elindul a kivitelezés. A résztvevők az épülő komplexum területét egy faültetéssel adták át.

A Modern Városok Program kanizsai beruházásairól tartott fórumon elhangzott: a fejlesztések népességmegtartó erővel is bírnak, továbbá a ferences kolostor felújítása és az új sportcsarnok a turizmus fellendülését is szolgálja. – A turisták számának és tartózkodási idejének növelését is elérhetjük. Ez a turizmus szempontjából egy nagyon fontos elem, indikátor. Természetesen gondoltunk a helyi kereskedelmi és vendéglátó szolgáltatókra is, illetve azokra a vállalkozásokra, akik esetében forgalomnövekedést segíthetünk elő - fogalmazott Rodekné Hederics Erika, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője.

A Modern Városok Program által biztosított forrásoknak is köszönhetően az ipari park bővítése már elindult, és még két nagyberuházás is a célegyenesbe került. – A kormányzat biztosítja a forrásokat, s itt hangsúlyozni kell, hogy ezek döntő részében hazai költségvetésű források, hisz a Modern Városok Program kétharmada hazai költségvetésű forrásokból finanszírozott, s nagyjából egynegyede, egyharmada az, ami uniós forrásokból finanszírozott. Ami a nagykanizsai projekteket illeti, mindenképpen érdemes elmondani, hogy rendkívül sokrétű a nagykanizsai Modern Városok Program, hiszen látunk benne gazdaságfejlesztést, közlekedésfejlesztést, olyan közlekedésfejlesztést, ami a város megközelítését javítja, s látunk olyat – a déli elkerülő –, ami tehermentesíti a várost - nyilatkozta Gyopáros Alpár Ádám modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.


Gyopáros Alpár Ádám kiemelte: Nagykanizsa remekül élt a Modern Városok Program által biztosított forrásokkal (Fotó: Gergely Szilárd)

A résztvevők a szakmai fórum után egy, a megsokszorozódott lehetőségeket is szimbolizáló tölgyfát ültettek az épülő sport- és rendezvénycsarnok helyszínén. –  Nagykanizsa sport- és rendezvénycsarnokának építése megkezdődik, átadjuk a cégnek, és kezdődnek a munkálatok. Nagykanizsa Megyei Jogú Város nem rendelkezett ezzel eddig, de régi álmunk volt a sport- és rendezvénycsarnok. A többi megyei jogú városban már általában van, s annak idején, mikor a Modern Városok Programnak a pontjairól kezdtünk beszélgetni, akkor jött ez újra elő - mondta Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere.


Faültetéssel adták ma át azt a területet, ahol hamarosan elkezdődik a multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok építése (Fotó: Gergely Szilárd)

Nagykanizsa régi álmának valóra váltásához a kormány megemelte az eredetileg 8,8 milliárd forintra tervezett beruházási költséget, további csaknem 6 milliárd forintot biztosít Nagykanizsa számára a beruházáshoz. Ezt a kivitelezési és építőipari árak emelkedése indokolja. A munkálatok kezdési idejét pedig azért is módosították, mert időközben kiderült, Nagykanizsán épül fel a nyugat-magyarországi velodrom, így a két létesítmény terveit egymáshoz kellett igazítani. A fedett kerékpáros körpálya a sportcsarnok mellett lesz a Keleti városrészben.– Az országban a három közül egy velodromot Nagykanizsán építenek, tehát át is kellett tervezni az eredeti koncepciót. Így nemcsak egy sportcsarnokról beszélünk reményeim szerint, hanem egy sportkomplexumról, ami két részből áll. Egy sportcsarnokból és egy velodromból – ez egy fedett kerékpáros körpálya –, ami egyébként alkalmas lesz egyéb sportágak művelésére is – hangsúlyozta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő. 

A csaknem 15 milliárd forintból készülő sportlétesítmény kivitelezési munkálatait idén elkezdik a szakemberek, az átadás 2021 végére várható.  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.