Író-olvasó találkozó Szentesi Évával

facebook megosztás

Az írónővel kedden találkozhattak rajongói a HSMK-ban. Szentesi Éva nyolc évvel ezelőtt kezdett el írni. Első bejegyzéseit a Rúzs és tükör című blogon olvashatták követői, majd egy magazin rovatvezetőjeként, főszerkesztőjeként tevékenykedett. 2013-ban méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, a betegség legyőzése óta pedig aktív szerepet vállal a rák elleni küzdelemben és előadások keretében hívja fel a figyelmet egyebek mellett a szűrővizsgálatok fontosságra.

Szentesi Éva jelenleg egy rákedukációs könyvön dolgozik, valamint harmadik kötetének folytatását tervezi. Az írónő első alkalommal járt Kanizsán, a rendezvény végén pedig könyveit is dedikálta.  

– Az, hogy hogyan találok meg egy témát, az nagyon vegyesen jön. Most egy rákedukációs köteten dolgozom – nyilván az adott az én életemből és abból a munkából, amit most végzek egy kutatócéggel. De az inspiráció ezerféle helyről jön. Sokat dolgozok együtt Péterfy-Novák Évával és a férjével – ők tanítanak is –, de Évával van közös novellánk. Gondolkozunk közös köteten is, szóval az inspiráció belőle is jöhet. Nekem nincs konkrét múzsám – mondta az írónő.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.