Ismét kimagaslóan értékelték függetlenségüket a magyar bírák

facebook megosztás

Az Országos Bírósági Hivatal 2015 óta minden évben kiadja bíráknak szóló integritás kérdőívét a bírósági szervezet integritását érintő folyamatok, körülmények megismerése érdekében. Az OBH folyamatosan törekszik arra, hogy a kérdések egyértelműek és aktualizáltak, a kérdőívek pedig olyan terjedelműek legyenek, hogy a célcsoport kitöltési kedve megmaradjon, ugyanakkor a válaszok sok információval szolgáljanak – tudtam meg az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Kommunikációs Főosztályától.

2019-ben a bírák a 2018. évi felméréssel azonos tartalmú, rövidebb, koncentráltabb kérdőívben nyilatkozhattak, ezúttal is önkéntes és anonim módon, elektronikus felületen. A 2015 óta folyó felmérésben ez évben vettek részt a legtöbben, az eredmények pedig pozitív képet mutatnak.

A kitöltő bírák 96,52 %-a nyilatkozott akként, hogy függetlennek tartja magát. Erre és további kérdésekre adott válaszok is arra utalnak, hogy a bírák felismerik és tudatosan kerülik az integritást veszélyeztető helyzeteket, a korrupciós kockázatokat, függetlenül és befolyásmentesen ítélkeznek.

2019. első negyedévében az Európai Igazságügyi Tanácsok Hálózata (ENCJ) is végzett online, anonim felmérést a hivatásos bírák körében a bírák egyéni függetlenségét érintően. Az eredményekről készült összefoglaló a nyár folyamán elkészült, az elérhető a szervezet honlapján.

25 országból, összesen 11.335 bíró töltötte ki a kérdőívet – köztük első alkalommal magyar bírák is. Idén ügyvédek számára is lehetővé tették egy bírákra vonatkoztatott kérdőív kitöltését, azonban 25 országból mindössze 4250 ügyvéd töltötte ki azokat, így a jelentés maga is több ponton kiemeli, hogy e válaszok legfeljebb orientáló jellegűek lehetnek, az értékelésnél mindenképpen figyelemmel kell lenni az alacsony kitöltési arányra.

Az OBH és az ENCJ kérdőívet is nagyságrendileg ugyanannyi bíró töltötte ki, de az ENCJ felmérés esetében ezzel kapcsolatban pontos információk nem állapíthatók meg, mert pusztán sávos diagram láttatja mind az arányok, mind – az egyébként 2014-ből származó – létszám tekintetében a kitöltőkre vonatkozó adatokat.

Az OBH integritás kérdőívét 2019-ben 489 bíró töltötte ki, mely a 2019. február 28-i 2952 fős tényleges bírói létszámnak a 16,56 %-a.

A magyar kérdőív összeállításánál minden esetben kiemelt szerepet játszik a befolyásoló kérdésfeltevés elkerülése és azokat a kérdéseket, amelyek hiányosságokra kérdeznek rá, ellenőrző kérdések feltevése követi annak érdekében, hogy a válaszadó által tapasztalt hiányosság formája vagy oka kiderüljön. Az ENCJ kérdőív ezeket az ellenőrző kérdéseket nélkülözi és a benne szereplő kérdések megfogalmazása általában a hiány meglétét sugallja, ami megnehezíti az objektív válaszadást. Ezen kívül a kiértékelés módszere, az eredmények nem kellően áttekinthető szemléltetése és az elnagyolt, felszínes szöveges értékelés is rontja ez utóbbi kérdőív felhasználhatóságát.

A legfőbb kérdésben a két kérdőív kitöltői ezzel együtt is egyetértettek: az ENCJ kimutatás szerint a magyar kitöltő bírák tízes skálán egyéni függetlenségüket a 9 körüli összes válaszadói átlaghoz közelinek értékelték, attól pusztán kicsivel maradtak el, az OBH 2019. évi integritási felmérésében pedig az egyéni függetlenségre vonatkozó kérdésre a válaszadó bírák 96,52 %-a nyilatkozott akként, hogy függetlennek tartja magát.

Az ügyvédek ugyanakkor a bírák függetlenségének megítélésére irányuló kérdésre adott válaszaikban a lehetséges tízből csak 5,2-es értéket adtak, melynek okát még akkor is vizsgálni érdemes, ha tudjuk, hogy a válaszadók száma igen alacsony volt.

A felmérés a módszertani hiányosságaival együtt is rávilágít egyes területek fontosságára, segítve ezzel az igazgatási vezetők munkáját. Az így nyert ismereteket hasznosítva lehetőség nyílik az egyes problémák és okaik feltárására, ez utóbbiak kiküszöbölésére – zárta mondandóját az OBH Kommunikációs Főosztálya.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.