Javítani az összképen

Az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttese vasárnap ráállhat az M7-es autópályára és egyenesen Balatonlelléig utazhat, hiszen 14.30 órától a Balatonlelle SE vendégei lesznek Barna László tanítványai.

A kanizsaiak összességében nem állnak egyáltalán rosszul, de játékuk képe – a győztes kupameccset is beleértve – nem a legszebb arcát mutatja. Tudják ezt a lelleiek is – a nagykanizsaiakról nem is beszélve – ezért sem vár egyszerű feladat a piros-kékekre a Balaton-parti településen.

- Lesznek olyanok a lelleieknél, akiket ismerek a kaposvári időszakomból, de a nyári osztályozó óta például nem kevés helyen változott is a keretük – mondta el Barna László, az FCN somogyi illetőségű edzője. - Kérdés, milyen lesz majd az időjárás, de minket nem szabad, hogy bármi is befolyásoljon. A BKV elleni találkozón történteket megbeszéltük, egyben le is zártuk magunkban. Az a lényeg, hogy a korán bekapott gólt le kell tudnunk reagálnunk, akármilyen helyzetben is vagyunk. No, de a múltról tényleg ennyit, a Lellét pedig egyáltalán nem szabad leírnunk. Hiába állnak a tizenötödik helyen, a hazai meccseik többségén egyáltalán nem néznek ki rosszul, mi viszont mindent el fogunk követni a győzelemért.

P.L.