„Jelen világunk virágai a legszörnyűbb vegyületből bomlanak ki…”

facebook megosztás

Balogh László: Saját hatalmuk biztosítása érdekében összefogtak bárkivel, aki csak prédát látott ott, ahol pedig érték lakozik

Nagykanizsa is méltó módon emlékezett ’56 bátraira és hőseire. Koszorúzással, ünnepi műsorral és esti fáklyás sétával éltetették a résztvevők a szabadság nemes eszméjét, azt, amely 63 éve beköltözött a város polgárainak szívébe és lelkébe. Balogh László, Kanizsa polgármestere hitet tett amellett, hogy ez ma is él, s létezik az a bizonyos barikád, amelynek csak két oldala lehet. Az egyiken azok állnak, akiket elragadott a múlt nemes öröksége és a jövő szabadságának ígérete, a másikon pedig azok, akik a gyávaságuk mögé bújva és saját hatalmuk biztosítása érdekében összefogtak bárkivel, aki csak prédát látott ott, ahol pedig érték lakozik. Beszédét szó szerint idézzük. 

„Sok van, mi csodálatos,

De az embernél nincs semmi csodálatosabb…”

De „Van, ki a jóra, van, ki gonoszra tör vele.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékezők!

Amikor a drámai hős fellép a világ nagy színpadára, mert félti közösségét, annak törvényeit és hagyományait, mindig maga mögött hagyja egyéni érdekeit és vágyait. Eltűnik személyes énje, és a nemes célban feloldódik minden álma és öröme.

A drámai hős fellépése mindig kiállás: egyenes derékkal, kihúzott háttal és feszülő izmokkal.

Mert kiállni valamiért nem lehetséges puhán és várakozón, nem lehetséges ülve vagy megpihenve.

A kiállás éles és vibráló, mert a hőst emeli az ég, formálja minden emberi érték, és kérleli minden csillogó szem, mely várja a megoldást, és várja a támaszt.

Ő is ekkor döbben rá, hogy csak úgy válhat csodává – emberré –, ha képes túllépni önmagán, egyéni szempontjain, és fel tud emelkedni: múltunk örök példáihoz és összetartó értékeihez.

Csak ott, bennük találhat válaszokat és erőt, mert a múlt nem az én vagyokban, hanem a társas emberiben lakozik.  

Ezért nem létezhet kiállás a múlt szeretete és az emlékezet nélkül.

Ezek hordozzák és mutatják, miért is érdemes élni, és miért is érdemes életet adni. Általuk őrzik meg a nagyság fényét és mindazt, mely csodálatossá emeli az embert minden teremtmények közt.

Ám soha nem feledve, hogy a múlt és az emlékezet egyben értékmérő: a valódi barikád. Ami megkülönböztet és elválaszt: hitványt és nagyszerűt, gyávát és szabadot, árulást és hűséget.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékezők!

1956. október 23-án a magyar nemzet egy testként és egy lélekként haladta meg önmagát, a végtelen jelenét, és kiállt élesen és vibrálón a világ nagy színpadára, történelmet írva és fordítva, hogy támaszt leljen szabadságszerető hagyományában, hogy megvédje ezeréves függetlenségét.

1956. október 23-án a kanizsai közösség egy testként és egy lélekként lépett túl önmagán, az időtlen jelenén, hogy feltámasztva dicső múltját, szabad jövőt teremtsen.

Hitet téve és igazolva, ahogy mindig a történelemben, úgy 1956-ban, a forradalom és szabadságharcban is, a barikádnak csak két oldala lehet.

Az egyik oldalon a közös akarat, mely küzdött a szabadságáért: az irányis gimnazisták és tanáraik, a Csittvári Krónika szerzői és társaik, a kanizsai srácok és apáik, Orbán Nándor és bajtársai, a munkások és az élet hétköznapi hősei. És az áldozatok, a 15 éves Balázs Lászlók és anyáik.

Mindazok a barikád ezen oldalán álltak, akiket elragadott a múlt nemes öröksége és a jövő szabadságának ígérete.

Belevetették magukat az időbe, hogy önmaguk is a végtelen idő részévé legyenek. Elnémítva, megtörve, bebörtönözve és megölve őket egyénenként, de megőrizve hősként, a világtörténelem alakítóiként, közösségként.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Emiatt kell, hogy megőrizze akaratukat az emlékezet, a mi emlékezetünk. Megannyi apró részletével, beszínezve és élettel telítve minden fehér foltot, mely a felejtést és a felejtőket támogatja.

Mert olyan korban élünk, melynek gyökérzetét a történelem legveszélyesebb eszméi mérgezték és mérgezik, így jelen világunk virágai a legszörnyűbb vegyületből bomlanak ki.

A barikád másik oldalán ugyanis azok voltak, kik a gyávaságuk mögé bújva és saját hatalmuk biztosítása érdekében összefogtak bárkivel, aki csak prédát látott ott, ahol pedig érték lakozik.

Mert a barikád azon oldalán egyszerűbb állni: nincs felelősség, csak jutalom, nincs gerinc, csak hajlongás, nincs érték, csak érdek, nincs ember, csak szolga.

De nincs szabadság se, csak alku és pozíció.

Tisztelt Emlékezők!


Fotó: Gergely Szilárd

Ezért fontos megszólítanunk minden köztünk élő hőst, ki hallgatásra ítéltetett, minden tárgyat, mely segítette őket, és minden cellát, mely kínjukat és bánatukat őrzi.

Megszólítani mindent és mindenkit, ki a barikád ezen oldalán állt; és kiállt a legnagyobbért, mi embert csodává tehet: a magyar szabadságért.

Különben a felejtésé lesz mind, ami magyar, és mind, ami szabadság.

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.