Kisfakoson és Kiskanizsán is köszöntötték a szépkorúakat

Családias hangulatban várták az időseket Kisfakoson. A Szent Kristóf Vendégházban tartott rendezvényen Balogh László köszöntötte a megjelenteket. – Az idős generáció igen is tiszteletünk és megbecsülésünk kifejezéseként nagyon megérdemli azt, hogy ilyenkor is és máskor is ünnepeljük őket. Igen, Kanizsa nagy és a peremvidéke – hívjuk így, hogy peremvidéke? – igen, széles. Ezért kötelességünk, hogy lehetőség szerint minél több helyre eljussunk – fogalmazott Balogh László, a humán bizottság elnöke. Az eseményen a hagyományokhoz híven a városrész legidősebb női és férfi lakosát is köszöntötték.


Kiskanizsán a Kantaloupe Island varázsolt latinos hangulatot

Vidám pillanatokat tölthettek el együtt a kiskanizsai városrész idős polgárai is. A szépkorúak ősztől tavaszig számos alkalommal szerveznek maguknak különféle rendezvényeket, hasznosan eltöltve ezzel azt az időt, amikor nem kell a kertjeikben tevékenykedniük. A közösségben pedig bárki jól érezheti magát. – Én nem született kiskanizsai vagyok. Hetvenben jöttünk ide, de amióta a Szépkorúak Társaságában vagyok több embert megismerhettem, mint előtte. Úgyhogy nagyon jó kohéziós erőt jelent ez – árulta el Simon Péter. Dénes Sándor polgármester hangsúlyozta, nemcsak az Idősek Hetén kell figyelmet fordítani a szépkorúakra. – Év közben is ezt kell tenni. Én úgy gondolom, hogy Nagykanizsa város önkormányzata ezt tette és ezt is fogja tenni. Köszönet mindenkinek, a szervezőknek, akik vállalták azt a többletmunkát, amivel ez jár és köszönet az időseknek is, hiszen ők, többségük itt, ebben a városban élték le életüket, itt dolgoztak, dolgoztak Nagykanizsáért. Ezt pedig nekünk el kell ismernünk és meg kell becsülni – mondta Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere. Az Idősek Hete programsorozat utolsó állomásán a Kantaloupe Island varázsolt latinos hangulatot.