Környezetvédelmi konferenciát tartottak a Medgyaszay Házban

facebook megosztás

A klímaváltozás és a környezetvédelem napjaink egyik fontos kérdése. A „Zöld Város – Zöld Nagykanizsa” projekt keretében ezért környezetvédelmi konferenciát rendeztek a témáról. – Maga a projekt az építésről szól, ennek keretében pedig zöldfelületeket újítunk meg, illetve kerékpárutat fogunk meghosszabbítani, illetve kiépíteni. A mai konferencia során pedig egyéb olyan megújuló energiáról, valamint környezetvédelmi feladatokról, lehetőségekről fogunk beszélgetni, melyeket a városban is bárki a magáévá tehet – mondta el Horváth István, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. projektmenedzsere. 

Balogh László, a humán bizottság elnöke hangsúlyozta, a Föld jövőjét szem előtt tartva olyan gazdaságpolitikát kellene folytatni, amely sem a környezetet, sem pedig a kontinens iparát nem teszi tönkre. – Ezt tenné lehetővé az úgynevezett körforgásos gazdaság, melynek alapja egy olyan rendszer, amelyben nincs hulladék, és amelyben a már kész termékekre alapanyagként tekinthetünk. A körforgásos gazdaság azonban több mint újrahasznosítás. Egy értékláncokon és iparágakon átívelő gazdasági modell, amely a termékek életciklusának átalakításával újradefiniálja a terméktervezés, a gyártás, a fogyasztás folyamatát, ezzel pedig új, eddig kiaknázatlan másodpiacot nyitnánk meg vállalatok, vállalkozások számára – fogalmazott Balogh László, a humán bizottság elnöke.  


A tanácskozáson a megújuló energiaforrásokról és a város készülő klímastratégiájáról is szó volt

Zala megye klímastratégiáját tavaly januárjában fogadták el, a konferencián pedig a város készülő klímastratégiájáról is szó esett. – Három pilléren nyugszik maga a stratégia. Az egyik a mitigáció, ez az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését jelenti. A másik az alkalmazkodás, adaptáció, tehát a klímaváltozás okozta hatásokhoz történő alkalmazkodás, a harmadik pedig a szemléletformálás. Mind a három pillérhez kapcsolódóan el kell készítenünk egy helyzetértékelést, hogy jelenleg hol tartunk, hol tart a város. Ki kell jelölni azokat a célokat, amiket 2030-ig, illetve 2050-es kitekintéssel szükséges lenne elérnie a városnak, és ezekhez a célokhoz pedig intézkedéseket fogunk hozzárendelni – hangsúlyozta Musits Róbert, az IMRO-DDKK Non-profit Kft. ügyvezetője. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően a városban várhatóan az Eötvös téren, a Deák téren újulhat meg a zöldfelület, valamint bővítik az Alsótemplom és Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza előtti teret is. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.