Korszerűbb lesz a Balaton levezető rendszere

facebook megosztás

Korszerűbbé válik a Balaton levezető rendszere, a mintegy 19 milliárd forintból 2022 végére megvalósuló beruházás javítja a fenntartható vízkészlet-gazdálkodás és a tó vízszintszabályozásának feltételeit - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.    

Láng István a főigazgatóság és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság európai uniós, valamint hazai forrásból finanszírozott fejlesztésének nyitórendezvényén azt mondta, hogy a kivitelezés eredményeként a Sió-zsilip kapacitása a duplája lesz a mostani másodpercenkénti 60 köbméternek, ezzel biztosítható a vízterhelés hatékonyabb csökkentése nagy vizek esetén.    

Az eseményen kiosztott sajtóanyag ismerteti, hogy korábban szükségessé vált a Balaton felső szabályozási szintjének emelése az éghajlatváltozás káros hatásainak mérséklése, a vízgazdálkodás helyzetének javítása, a vízigények kielégítése, a természetes vízkészletek használhatóságának növelése miatt. Ugyanakkor azért, hogy a szintemelés ne okozzon károkat a part menti településeken, rugalmassá kell tenni a szabályozást.    

A kivitelezés keretében átépítik a siófoki leeresztő- és a hajózsilipet, valamint a balatonkiliti mederduzzasztót, kotrással javítják a Sió-csatorna vízelvezető képességét, magasítják és egy szakaszon áthelyezik a csatorna árvízvédelmi töltésrendszerét.    

A munkálatoknak része vizes élőhelyek kialakítása, hajózási jelek helyreállítása, aktualizálása, és egyebek mellett a vízügyi hajózási adatbázis fejlesztése is.    

Benedek András, a létesítmények főtervezője arról szólt, hogy az új műtárgyak a korábbiaknál jobban illeszkednek a tájba. "Attraktív dolog lesz, reméljük, hogy a nagyközönség szeretni fogja" - mondta. Hozzátette, elképzelések szerint egyes részei a látogatók előtt is nyitva állnak majd.    

Az eseményen elhangzott, hogy a Balaton szabályozására először a 3. században, egy római hadiút védelme miatt volt szükség, a kérdés a 19. században a vasúthálózat bővítése, majd a turizmus fejlődése okán került előtérbe.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.