Látványos előadással debütált az Országos Bírósági Hivatal az Infotér konferencián

facebook megosztás

Idén tízedik alkalommal hívták össze az Infotér szervezői az ország legbefolyásosabb szervezeteit, közintézményeit és gazdasági társaságait, hogy egymás előtt is bemutassák legújabb fejlesztéseiket, jövőbe mutató újításaikat. A részletekről az Országos Bírósági Hivatal Kommunikációs Főosztályát kérdeztem.

Ebben az évben az Országos Bírósági Hivatal (OBH) képviselői már nem vendégként, hanem előadóként vettek részt az eseményen. Az idei konferencián a mesterséges intelligenciára és a digitális fejlesztésekre helyezték a hangsúlyt az előadók, akik az űrkutatástól kezdve, a közlekedésen, informatikán és közügyeken át szinte minden területről képviseltették magukat.

A bíróságok digitális fejlesztései tökéletesen illeszkedtek a tematikához, az igazságszolgáltatás vívmányai óriási érdeklődést váltottak ki a közönségből.

Dr. Handó Tünde, az OBH elnöke látványos prezentációval mutatta be, hogy 2012 óta hogyan sikerült modern szervezetté és a 21. század igényeit kielégítő intézménnyé alakítani a bíróságokat. Ismertette a digitális bíróság, a távmeghallgatás, az elektronikus ügyintézés és az e-akta működését és előnyeit. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke hangsúlyozta: ilyen méretű fejlesztéshez merni kell nagyot álmodni, és attól sem szabad meghátrálni, ha ezeket az álmokat eleinte fenntartásokkal fogadják. A bírósági szervezetben is volt erre példa, de lépésről-lépésre minden elképzelés megvalósult.

Handó Tünde úgy fogalmazott: a sikerhez nem csak bátorság és ambíciók kellenek, elengedhetetlen egy megbízható és felkészült szakmai stáb, amely számára az Országos Bírósági Hivatalban mindig biztosított volt.

Aki a prezentáció mellett interaktív módon, még részletesebben akart megismerkedni a digitális bírósággal, az az OBH standjánál tehette ezt meg, ahol számos ismertető és ügyfél-tájékoztató anyag állt a vendégek rendelkezésére.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.