Magyarország 365 - Tizenhétezer kép érkezett a pályázatra

facebook megosztás

Megkezdődött a magyar kormány által elindított Magyarország 365 fotópályázat anyagának zsűrizése; az ország értékeinek bemutatását célzó pályázatra mintegy 4700 professzionális és amatőr fotográfus összesen 17 ezer képet nevezett.    

A szakmai zsűri elnöke Kaiser Ottó fotográfus, tagjai Keleti Éva és Kerekes Emőke fotográfusok, Szarka Klára fotótörténész és Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója.    

"Váratlanul nagy számú fotó érkezett be, ráadásul olyan magas színvonalú az anyag, hogy magunk is meglepődtünk" - mondta el az eddigi tapasztalatokat összegezve az MTI-nek pénteken Kaiser Ottó.    

Mint kiemelte: "bennünket is, akik a fotográfiában élünk évtizedek óta, meglepett, hogy mennyire él a magyar fotográfia. Egy olyan réteg került elő, akik egy része amatőr, de magas szinten fényképez, áldoz a technikára, megtanulja az utómunkálatokat is".    

Keleti Éva hangsúlyozta, a vártál is sokkal magasabb színvonalú az eredmény: ez az anyag a 21. század fotográfiájának tökéletes keresztmetszete, ráadásul alig találni benne rossz képeket.    

A pályázat anyaga olyan, mint egy tankönyv: "most újra megismerem belőle Magyarországot, mert szinte nincs olyan kis szeglete az országnak, ahonnan ne érkezett volna magas színvonalú fotó" - közölte.    

Keleti Éva elárulta, hogy eddigi kedvence egy olyan kép, amely a Tejútrendszert ábrázolja: háttal a nézőnek egy kislány áll vastag copffal, amely a képen a Tejút folytatása. A világmindenség és Magyarország össze van kötve a fotón - jegyezte meg.    

Tassy Márk elsősorban az anyag változatosságát emelte ki: állatfotókban például igen erős a mezőny, de vannak nagyon humoros képek is. Sok felvétel érkezett a Balaton partjáról és a Balaton-felvidékről, a Dunakanyarból, továbbá Tokaj környékéről is - számolt be.    

Kaiser Ottó ugyanakkor hozzátette, nemcsak a slágerhelyszínek jellemzik az anyagot, nem csupán a "Budapest-Balaton-Hortobágy háromszögben" gondolkodtak a pályázók, hanem a legeldugottabb helyekről is ragyogó fotók érkeztek.  

A zsűrielnök elmondása szerint különböző méretű hazai és remélhetőleg külföldi kiállításokban gondolkodnak: lesz egy kamaratárlatokra való, mintegy 30 darabos válogatás; egy nagyobb kiállítóterekbe szánt, 50-60 képes anyag, de terveznek egy 80-100 fotót felvonultató, bővebb verziót, továbbá egy bővebb merítést nyújtó online kiállítást is.    

Mint közölte, jelenleg még nézőképeken tekintik át az anyagot, a következő fázisban aztán ellenőrizni kell, az adott képek milyen felbontásban készültek, lehet-e belőlük 70x100-as nagyításokat készíteni.    

A közönségszavazásban természetesen nem mind a 17 ezer kép vesz majd részt, hanem kategóriánként a legjobb 50-60 fotó - mondta el Kaiser Ottó.    

Mint hangsúlyozta: minden alkotóval, akinek a fotóját akár papír alapon, akár online kiállítják, szerződést kötnek, amely arra jogosítja fel a kiíró intézményeket, hogy tárlatokon, valamint azok népszerűsítésére használhassák a képeket. A szerzői és felhasználási jog tehát az alkotónál marad - emelte ki Kaiser Ottó.    

A Magyar Turisztikai Ügynökséggel, a Magyar Természetjáró Szövetséggel és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével együttműködésben kiírt Magyarország 365 pályázat képeit október 18-ig lehetett feltölteni három kategóriában: táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint városi és vidéki közösségi életképek.    

A kategóriagyőztesek jutalma 1-1 millió, a második helyezetteké fejenként 500 ezer, a harmadik díjasoké 300 ezer forint lesz, és az internetes közönségszavazás győztesei is kategóriánként 1 millió forinttal gazdagodhatnak.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.