Még táncoltak is

A Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény Corvin utcai klubjában is köszöntötték az időseket, akik a program végén még táncra is perdültek. A NESZI 26. alkalommal rendezi meg az „Idősek Hetét”, amelynek keretében előadásokkal, zenés műsorokkal és ünnepi vendéglátással kedveskedik az érdeklődőknek az intézmény klubjaiban, illetve a Teleki utcai otthonban.

A Hétszínvirág Óvoda egyik csoportja vásári körjátékkal készült az idősek napjára. A tapasztalatok szerint az idős klubtagok mindig örülnek, ha a gyerekek meglátogatják őket a szomszédból, az idősek napján pedig szívesen részt vesznek. – Az idősek nagyon várják ezt a rendezvényt, hoz egy kis színt a napjaikba. Ilyenkor mozgalmasan telik a hét, nem otthon ülnek a négy fal között. Ide amúgy azok jönnek, akik nappali ellátásban részesülnek, de ez mégis egy plusz program, amikor találkozhatnak a társintézményekbe járó ismerőseikkel. De nagyon szívesen veszik a gyerekek, óvodások és iskolások szereplését – árulta el Török Gáborné, a NESZI Idősek Klubja III. nappali ellátás vezetője.

Köszöntőjében Dénes Sándor polgármester az időskor szépségeit és a generációk közti kapcsolatot, törődést, egymásra figyelést hangsúlyozta. – Persze, ez nem csak egy héten kell, hogy így legyen, hogy érezzék ezt a fajta törődést és szeretetet. Az év minden napján legyen idősek napja, de ez csak közösen megy, ha ők, az idősek is partnerek ebben. Én úgy látom, hogy a nagykanizsai idősek aktívan töltik az idejüket – mondta Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere.

Jó kedvből a Corvin utcai klubban sem volt hiány: a beleznai Labdarózsa párosa megtáncoltatta és meg is énekeltette közönségét. A NESZI programsorozata péntekig tart.