Megint bebukott egy „jogsizós” nagykanizsai: a 64 éves, Audi A3-ast hajtó férfi a szokásos trükkel próbálkozott

facebook megosztás

Egy hete írtam arról a 48 esztendős, kanizsai férfiról, akitől az olaszok vették el a jogosítványát: a férfi hazajött, majd az ősrégi trükkel próbálkozva bejelentette, hogy elveszett a vezetői engedélye. Nem kellett volna, hiszen most közokirat-hamisítás bűntettének a vádjával állhat nemsokára a Nagykanizsai Járásbíróság elé. Ugyanígy fog járni az a nyugdíjas korú, szintén kanizsai férfi, akitől az osztrákok vették el a jogosítványát. A bűneset az idei esztendő januárjának első napjaiban történt, a részletekről dr. Jánky Judit főügyészségi ügyészt, a Zala Megyei Főügyészség helyettes-sajtószóvivőjét kérdeztem.

A 64 éves férfi terhelt 2018. december 28. napján, hajnali 02:00 órakor, az ausztriai Semmering településen vezette ittas állapotban az Audi A3 típusú személygépjárművét, melynek során közlekedési balesetet okozott. Az osztrák rendőrség eljárása során elvették a férfi jogosítványát és annak használatától 9 hónapra el is tiltották.

A terhelt Ausztriából való távozását követően, 2019. január 02. napján megjelent a Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatalának Kormányablak Osztályán, ahol valótlanul azt állította, hogy a vezetői engedélyét 2018. december 28. napján Ausztriában elveszítette, és ezzel egyidejűleg új vezetői engedélyt igényelt. Mivel a terhelt hamis nyilatkozata miatt valótlan adat került a közhiteles nyilvántartásba, ezért a kanizsai ügyészek közokirat-hamisítás bűntette miatt állítják nemsokára a Nagykanizsai Járásbíróság elé a 64 éves férfit.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.