Megnyitották az öko-tanévet Miklósfán

Megnyitották az ökotanévet a Miklósfai Általános Iskolában tegnap. A hagyományokhoz híven az intézmény első osztályos tanulói most is elültettek egy fát az iskola udvarán, a csemetét pedig örökbe is fogadták. A miklósfai iskola 2016-ban kapta meg az Örökös Ökoiskola címet. Ennek szimbólumaként akkor ültették el először a saját fájukat az elsősök. A ma már 4. osztályosok még jól emlékeznek az eseményre. - Ez egy olyan program volt, amelyen a tanárunk azt mondta, ha ültetünk egy fát, azzal a világot mentjük néha – mondta el Püschl Gergő.

Az Örökös Ökoiskola címhez a diákok munkája is szükséges, akik a rájuk bízott fát örökbe fogadják és nyolcadik osztályos korukig gondozzák. - Gondozgatjuk, néha ránézünk, öntözgetjük… és ennyit csinálunk – fogalmazott Dervalits Balázs.

A tanév során több ökoprogramot is szerveznek az intézményben. - Itt jobbra látható az iskolai kiskertünk, ezt egész évben ők gondozzák, aztán természetesen ők aratják le, amit megtermeltek. Délutánokat szoktunk rendezni, amikor felhasználhatjuk ezeket a zöldségeket, gyümölcsöket. Megemlékezünk minden évben a világnapokról, egészségügyi világnap, állatok világnapja, szív világnapja, sok-sok színes program vár rájuk folyamatosan az egész tanév során - mondta el Sebestyén Nikoletta, a Miklósfai Általános Iskola intézményvezetője. Az ökoiskolák találkozóját a 2019/2020-as tanévben újra a miklósfai iskola szervezi.