Minden nagykanizsai polgármestere kíván lenni

facebook megosztás

Balogh László, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok 49,3 százalékát kapta, ezzel megnyerte a tegnapi polgármesterválasztást. Balogh László számos programot szeretne a jövőben megvalósítani, azonban a városi közgyűlésben kompromisszumokra lesz szükség a kormánypárti és a többségbe került ötpárti összefogás képviselői között. – Én hiszek abban, hogy a demokráciának van ereje, és abban is, hogy a többség mindig jóakaratú, és városának jót akar. Így lesz ez talán a közgyűlésben is, ennek megfelelően pedig remélem, hogy Nagykanizsa tovább épül, szépül. Elfogult vagyok Nagykanizsával. Természetesen lehet még szebb, még jobb, ehhez kapcsolódóan pedig együtt kell kitalálnunk a lehetséges programokat. Azt gondolom, hogy a Modern Városok Program kell, hogy folytatódjon – látványosan –, valamint szükség van arra is, hogy „Kanizsa vár vissza!” programmal előálljunk, és a fiataljaink jöjjenek vissza nagyobb számban Kanizsára – mondta Balogh László, Nagykanizsa megválasztott polgármestere.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.