Modellezőversenyt rendeztek a hétvégén a Csó-tón

facebook megosztás

A magyar bajnokság utolsó állomásának adott otthont a hétvégén Csónakázó-tó. A megmérettetésen 30 induló több mint 40 modellhajója száguldott körbe a tavon. – Az ország egyik legtechnikásabb pályája. Az adottságaiból, a sziget elhelyezkedéséből fakadóan rendeljük hozzá a pályát. A pálya baloldala így nagyon technikás és jól versenyezhető. Bár a mai széllel megküzdöttünk, az eredmények pedig olyanok, amilyenek. Nem rengettünk csúcsokat, de aki technikás volt, az végig tudta csinálni a pályát – fogalmazott Lekszikov Zsolt, a Canissa Modellező Egyesület elnöke. 


A kétnapos megmérettetésen a magyar versenyzők mellett fehérorosz és szlovák induló is volt

A fordulóban hat kategóriában mérettették meg magukat a versenyzők, a magyarok mellett pedig fehérorosz és szlovák induló is volt. Dánielfy Csaba Budapestről érkezett, legjobb eredményét Mini Hydro kategóriában érte el. – A jó technika nagyon sokat jelent. A gyakorlás leginkább verseny előtt van, és az ember igyekszik beállítani a vízhez a hajót. Ha jól sikerül, akkor van esélye, ha rosszul, akkor kevésbé – mondta el Dánielfy Csaba, a  Mini Hydro kategória 1. helyezettje. A versenyzők kedvelik a nagykanizsai helyszínt, hiszen minden adottsága megvan ahhoz, hogy egy izgalmas futamot vívjanak. Balogh László, a humán bizottság elnöke hangsúlyozta, a fejlesztéseknek köszönhetően a Csónakázó-tó és környéke igazi sport- és szabadidőközponttá vált az elmúlt években. – Még további lépések, fejlesztések jöhetnek, és remélem, hogy jönni is fognak. Most azonban hadd legyek elégedett a jelen helyzettel. A hajómodellezők szenvedélye számunkra fontos, mert minden szenvedély, ami értékes, minőségi és igényes, arra szüksége van a nagyobb közösségnek is. Nagykanizsa örül annak, hogy egy országos versenynek is most a hétvégén helyet adhattunk – hangsúlyozta Balogh László, a humán bizottság elnöke. 

A kanizsai versenyzők négy kategóriában is elhozták az első helyet, de a további kategóriákban is szépen szerepeltek. A Canissa Modellező Egyesület elnöke elmondta, ez az eredmény a magyar bajnoki pontokon is meglátszik majd, a hat hajóosztályból pedig legalább háromban kanizsai győztest hirdetnek majd.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.