Nagykanizsán bontott sátrat az Eötvös Cirkusz

2019. okt. 16.

Nagykanizsán bontott sátrat az Eötvös Cirkusz. Az előadásokon az akrobaták mellett számtalan állatos produkciót is láthatnak az érdeklődők. A porondon tigrisek, vadászgörények és cicák is szerepelnek majd.   

Kibontotta kék-sárga sátrát az Eötvös Cirkusz Nagykanizsán. A porondon ezúttal is nemzetközi fellépők lélegzetelállító mutatványait láthatja a nagyérdemű. – Egy kézen álló produkciót fogok bemutatni székeken, amiben fontos az egyensúlyérzék. Két éve lépek fel ezzel a számmal. Cirkusszal foglalkozó családból származom, és a veronai artistaképző akadémián tanultam – mondta el Erik Triulzi akrobata.

A most még helyükön nyugodtan alvó macskák látványos produkciókat mutatnak be a show részeként. A műsorban a cirkusz három oroszlánja és bengáli tigrise is porondra lép. - A műsorunkban megtalálhatók különböző állatprodukciók is. Vannak tigrisek, oroszlánok, kutyák, görények, macskák. Emellett vannak artista produkciók, levegőakrobaták, van, aki hullahopp produkciót mutat be, lesznek illuzionisták, mint jómagam, és vannak természetesen bohócok is – fogalmazott Eötvös Christopher artista. Különleges megtiszteltetésben lehet része Nagykanizsának, hiszen itt ünnepli 103. születésnapját Eötvös Elza, az Eötvös Cirkusz alapítójának felesége. Az előadásokat csütörtöktől vasárnapig lehet megtekinteni.