Nagykanizsán tartott konferenciát a Nemzeti Pedagógus Kar zalai csoportja

facebook megosztás

A konferencián szó volt a hazai oktatás 2020-as változásairól, a köznevelési rendszer megújulásáról, valamint aktuális kihívásairól. Az előadások után a csoport tagjai a tanári mindennapokat érintő kérdéseket is megvitatták.

A Nemzeti Pedagógus Kar fő feladatai közé tartozik az iskolákhoz köthető fejlesztési javaslatok előterjesztése és a közösségi szolgálat működtetése. A csoporthoz jelenleg mintegy 500 intézményvezető tartozik, de a tagok véleménye szerint fontos lenne, hogy ez a szám emelkedjen. – A Nemzeti Pedagógus Kar – hadd legyen ez az erős reklám helye – az a fórum, amely a legerősebb lehet a pedagógusokat tömörítő szakmai szervek közül. S igenis lehet érdekérvényesítő szerepe, bár nem azért jött létre.  Még nem késő, így több év után is a Nemzeti Pedagógus Kar várja a kollégákat – fogalmazott Balogh László, Nagykanizsa polgármestere. 


Balogh László leköszönt a Nemzeti Pedagógus Kar zalai csoportjában betöltött alelnöki pozíciójáról (Fotó:Gergely Szilárd)

A konferencián szó esett arról is, hogy 2020-tól jelentősen változik a felsőoktatási felvételi eljárás, hiszen csak azok a diákok jelentkezhetnek majd egyetemre, főiskolára, akik rendelkeznek minimum egy középfokú nyelvvizsgával és egy tárgyból emelt szintű érettségit tettek. Ebből valószínűleg az következik, hogy csökkennek a ponthatárok. A ponthatárok mellett természetesen azon pontszámoknak, amelyeket a diákok elérnek, szintén csökkennie kell, ezért azok az állami felsőoktatási intézmények, amelyek a létszámot gyakorlatilag úgy tudták korlátozni, hogy megállapítottak egy határt, amit el kell érni, például a jogi karon ez 460 volt, én azt gondolom ezeknek lejjebb kell menni, vagy nagyon kevés diák lesz, aki teljesíti a feltételeket hangsúlyozta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.


Horváth Péter a megváltozott felvételi rendszerről, a pontszámításról és a nyelvvizsga kérdéséről tartott előadást a konferencián (Fotó:Gergely Szilárd)

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte: fontos, hogy minél több pedagógus vegyen részt ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken, hiszen ezzel is segítik diákjaik továbbtanulási lehetőségeit. Balogh László a pénteki ülésen leköszönt a Nemzeti Pedagógus Kar zalai csoportjában betöltött alelnöki pozíciójáról, utódjáról később döntenek.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.