Nőhet az érdi döntetlen sportértéke

facebook megosztás

Vasárnap 13.30 órától az ötödik helyen álló FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttese a tabellán tizenharmadik Sárvár FC-t látja vendégül az Olajbányász-stadionban. A kanizsaiak az előző körben kétgólos hátrányból álltak talpra a listavezető – a sárváriakhoz hasonlóan zöld-fehér - Érdi VSE-vel szemben, a hangulat tehát nem volt rossz a hét folyamán a kanizsaiak háza táján.

Amikor azt vetettük fel az FCN vezetőedzőjének, Barna Lászlónak, hogy ismét „zöldekkel” találkozik együttese, tömören azt hangsúlyozta, ez nem kimondottan foglalkoztatja. Az már annál inkább, hogy milyen játékstílust képvisel a soros ellenlábasuk...

- Azért is állunk újabb nehéz meccs előtt, mert amellett, hogy szerintem nem képviselnek rossz játékerőt, ráadásul jól is tudnak védekezni – mondta el a dél-zalaiak szakvezetője. - A három pont megszerzése számunkra is nagyon fontos, igazán az érdi 2-2-es döntetlennek akkor lesz meg a valódi értéke. Mindenkitől szükséges tőlünk a legnagyobb mértékű energiamozgósítás, hiszen vannak gondjaink a hiányzóink létszámából is adódóan, de úgy lépünk pályára, hogy csak a győzelem az elfogadható számunkra.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.