Országos elődöntőbe jutott a Mező-gimnázium fiú kézilabdacsapata

A sportág diákolimpiájának megyei döntőjét tegnap Nagykanizsán rendezték. A tornára három férfi és négy női csapat kvalifikálta magát.

A nemrégiben csaknem 300 millió forintból felújított Tungsram-csarnokban rendezték a középiskolás kézisek versenyét. A megfelelő körülményeknek köszönhetően a jövőben több hasonló tornának adhat otthont Nagykanizsa. –  Ebben az évben Nagykanizsa kapta azt a lehetőséget, hogy megrendezze a középiskolás diákolimpiát. A helyszínt a Tungsram Sportegyesület szépen felújított csarnoka adja – mondta Rezsőfi Tamás sportügyintéző.

 A fiúk és a lányok városi selejtezőjét is egyaránt a mezősök nyerték meg, így ők jutottak a megyei döntőbe, ahol a férfiak magabiztosan, két nyert meccsel első helyen zártak. Könnyedén győztünk, ezt bátran mondhatom. Örülünk, hogy sikerrel zártuk a megyei fordulót, s a csapat így továbbjutott a diákolimpia országos elődöntőjébe fogalmazott Farkas József, a Mező-gimnázium testnevelője.


Tornagyőztes lett a Mező-gimnázium férfi kézilabdacsapata

Több kiváló egyéni teljesítmény is akadt a mezős csapatban. A kanizsai gimnázium játékosai szerint az országoson az eddiginél még jobb teljesítménnyel kell majd előrukkolni. – Mindkét meccsen akadozott a játékunk, az elején hozzá kellett szoknunk az ellenfeleinkhez. A védekezésen van mit javítani az országos elődöntőre, de úgy érzem, támadásban most is eleget nyújtottunk. Az első meccsen én jobban játszottam, a másodikon már kevésbé, de így is nyertünk – Koma Bence, a Mező-gimnázium diákja.

A lányoknál nem sikerült a kanizsai tornagyőzelem: a Mező gárdája a lenti Gönczi-, a megyeszékhelyi Kölcsey- és a keszthelyi Asbóth-iskola mögött a negyedik helyen zárt.