Sétával hívták fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre

facebook megosztás

Sokan érkeztek a Napfény Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesületének rendezvényére. Kanizsán már tíz éve megszervezik a programot, melynek legfőbb célja, felhívni a figyelmet arra, hogy szűrővizsgálatokkal megelőzhetők a mellrákos megbetegedések. – Minden anya és nő számára nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a megelőzésre, prevencióra felhívjuk a figyelmet. Nagyon sok a mellrákos beteg országosan is, és nagy a halálozási arány. Szeretnénk, ha Nagykanizsa ebben is kitűnne, hogy a nők odafigyelnek magukra önvizsgálattal, és azzal, hogy eljárnak a vizsgálatokra – mondta Karosi Lászlóné, a Napfény Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesületének vezetője. 


A résztvevők a mellrák elleni harc jelképével, rózsaszín lufikkal a kezükben indultak el az Erzsébet térre (Fotó: Gergely Szilárd)

Az emlőrák a magyar nők egyik leggyakrabban előforduló megbetegedése. A legveszélyeztetettebbek az 50-65 év közöttiek, de ma már egyre több fiatalt is érinthet kór. A betegség kezelése azonban annál hatékonyabb, minél korábban ismerik fel a daganatot. Balogh László, a rendezvény fővédnöke elmondta, nemcsak az életmód, hanem a lelki tényezők is számítanak a megelőzésben. – Hiszek azon szakembereknek, akik azt mondják, hogy a lélek betegsége elsősorban és furcsa módon, mert a test is eszünkbe juthat. De tudom, hogy a léleken keresztül kezdődik minden terápia, és ott előzhető meg ez a szörnyű kór – fogalmazott Balogh László, Nagykanizsa megválasztott polgármestere. Az előadásokat és a kulturális programokat követően a résztvevők a mellrák elleni harc jelképével, rózsaszín lufikkal a kezükben sétáltak az Erzsébet térre.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.