Teljesítménytúra

Látnivalókkal tarkított útvonalakon rendezték a 29. Kanizsa teljesítménytúrát. A résztvevők 10, 20 és 30 kilométeres távot teljesíthettek a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és a Kanizsa Kul-Túra Egyesület által szervezett programon. Általában kétszáznál is több természetbarát vállalja az őszi gyaloglást, melyre a helyiek és a környékbeliek mellett a szervezők távolabbról is várnak túrázókat.  A cél, hogy a résztvevők jobban megismerjék Kanizsa és környékének természeti és épített környezetét. - A Mező-gimnáziumtól indulva a megszépült környezetű Csónakázó-tó mellett haladnak el túrázóink, majd a Bagolai-hegyen, Bagolán, a Szigecskei-réten, a liszói szőlőhegyen is járnak, és a Romlottvár egykor szebb napokat látott épületét is megtekinthetik. A csodálatos Miklósfai parkerdőbe is benéznek. Aztán a Sétakert öreg fái mellett elhaladva már a célba veszik az irányt - mondta el Dávidovics Mária szervező.