Telt házas koncertet adott Rákász Gergely

2019. okt. 15.

A koncertorgonista a református templomban tartott előadás hallgatóságának bemutatta a hangszert és a repertoáron szereplő zeneszerzőket is. Rákász Gergely harmadik alkalommal tért vissza Kanizsára a Lords of the Organ nevű műsorával, mellyel idén is országos turnén jár.


Nagykanizsán idén is telt ház előtt játszott a koncertorgonista (Fotó: Gergely Szilárd)

A művész sokat jótékonykodik, határon túli, főleg erdélyi kisfalukba juttat el kulturális programokat az alapítványával. Rákász Gergely a Híradónak elmondta, szeretné, ha a klasszikus zene felvenné a versenyt napjaink bármely produkciójával. 


Rákász Gergely: Ha „összebarátkozunk” a zenetörténet nagy alakjaival, egészen másként hallgatjuk a műveiket (Fotó: Gergely Szilárd)

– Amikor bejönnek az emberek és idehozzák az egész napjukat, sokan úgy érkeznek, hogy még e-mailt írnak, telefonálnak, SMS-t gépelnek, az orrukkal nyomkodják a Facebookot. Ebből a világból kellene nekik egy pillanat alatt átzuhanni a kultúra világába, ez nagyon nehéz. Éppen ezért van a hátam mögött egy nagy kivetítő, amin művészi grafikák jelennek meg, a kezemet, a lábamat, az arcomat láthatják, hogy egy modern élmény legyen. Mi adunk a szemnek, hogy felvegye a klasszikus zene a versenyt a mai kor bármilyen produkciójával. Mesélek is, hiszen a történetek összekötnek bennünket. Ha tudjuk, hogy akit hallgatunk, jó fej volt, vagy éppen egy visszataszító figura, de közben mégis az életében sok mindent alkotott. Ha összebarátkozunk ezekkel az emberekkel, egészen másképp hallgatjuk a műalkotásaikat. Tehát ha 11 ezer hangot tárok a közönség elé, akkor az 11 ezer hang, de ha a barátjuk írta, az azért egészen más – fogalmazott.