Több mint 2 ezer fotós regisztrált eddig a Magyarország365 pályázatra

Több mint 2 ezer fotós regisztrált eddig a Magyarország365 fényképpályázatra - mondta el Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.    

A meghirdetett három kategóriában - táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint közösségi életképek - eddig több mint 3300 fotó érkezett. A legnépszerűbb az eddigi jelentkezések alapján a táj és természet kategória. A pályamunkákat október 18-ig lehet feltölteni a fotopalyazat.magyarorszag.hu internetes oldalra - tette hozzá Dömötör Csaba.    

Kitért arra is: a kormány által kezdeményezett pályázatra beérkezett legjobb képeket vándorkiállításon fogják bemutatni, a tervek szerint külföldön is.    

A kategóriák első helyezettjei 1-1 millió forint, a második helyezettek 500-500 ezer forint, a harmadik helyezettek 300-300 ezer forint jutalomban részesülnek. Emellett az internetes közönségszavazás győztesei is 1-1 millió forint pénzjutalmat kapnak kategóriánként.    

A szakmai zsűri elnöke Kaiser Ottó, a tagja Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész, Szarka Klára fotótörténész, Kerekes Emőke fotográfus és Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója.    

Kaiser Ottó elmondta: az eddigi pályamunkák alapján az amatőr fényképészek eszközhasználata, látásmódja is sokkal magasabb szintű, mint azt előzetesen lehetett gondolni.    

Az emberek alapvető szükséglete, hogy megörökítsék a környezetüket, a szépet és a harmóniát keresik, és ezt szeretnék megosztani másokkal is - tette hozzá.    

A Magyarország365 pályázattal kapcsolatos kérdéseiket az érdeklődők személyesen az október 10-i szakmai napon tehetik fel a zsűri tagjai a Bálna Budapestben.

MTI