Tripla siker a Balkán Jeruzsálemében

Nyáron sem pihentek a Farkas Ferenc Énekegyüttes tagjai: szorgalmasan próbáltak még a legnagyobb hőség idején is, a kemény munkának pedig hamar beérett a gyümölcse. Az Észak-Macedóniában megrendezett Ohrid Choir Festivalon a kanizsai csoport kétszer is a képzeletbeli dobogó második fokára lépett, emellett a zsűri egy különdíjjal is jutalmazta az egyik produkcióját.

A Balkán Jeruzsálemeként is emlegetett, és a Világörökség részét képező Ohridban rendezik Délkelet-Európa egyik legjelentősebb kóruseseményét. Az idei fesztiválon és versenyen csaknem harminc csoport vett részt augusztus végén. Magyarországot öt kórus képviselte, köztük a nagykanizsai Farkas Ferenc Énekegyüttes, amely nagy sikerrel mutatkozott be Észak-Macedóniában. Összesítettben és saját kategóriájában is a második helyezett lett, emellett egy különdíjat is bezsebelt, egy különleges Farkas Ferenc-feldolgozásért.

– A Hajdútánchoz a zeneszerző fiának, Farkas Andrásnak az engedélyével írt Baráth Zoltán egy trombitakíséretet, amellyel az eredeti mű még hangulatosabb, karakteresebb lett – magyarázza Baráth Yvette karnagy. A versenyen az énekegyüttest a zeneiskola egyik tehetséges növendéke, Vanyó Karsa kísérte. Az előadásunk mind a közönség, mind a zsűri körében átütő sikert aratott, mi kaptuk meg a legfigyelemreméltóbb hangszeres kíséretért járó különdíjat.

A Farkas Ferenc Énekegyüttes a Hajdútánc mellett még egy Farkas-művel készült, de a tizenöt perces versenyprogramban kortárs magyar kórusmuzsika és francia ének is helyet kapott. Emellett egy helyi szerzőtől is elő kellett adni egy darabot: a kanizsaiak választása a macedón zenei kultúra egyik vezéralakjára, a 2000-ben elhunyt Tomislav Zografskira esett.

– Természetesen nagyon örültünk a szakmai elismerésnek, de külön élmény volt számunkra, hogy egy kicsit jobban megismerhettük a balkáni kórushagyományokat, amelyekkel csak ritkán találkozni más európai megmérettetéseken. Nem csalódtunk: Ohridban kiváló török, szerb, horvát és macedón énekkarokat hallhattunk. A fődíjért öt egyetemi csoport indult, három lengyel és kettő török, végül egy isztambuli formáció nyerte meg a versenyt.

A nagykanizsai énekegyüttes a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával vett részt az Ohrid Choir Festivalon. A rendezvényt az egyik tag ajánlotta Baráth Yvette karnagy figyelmébe.


Baráth Yvette

– Iskoláskoromban, a bizánci térítők kapcsán hallottam először Ohridról, és már akkor megfogadtam, hogy egyszer, bizony, eljutok oda – meséli Nagy Szabina. – Ez a lehetőség jó pár évvel később váratlanul megadatott, amikor a Szegedi Tudományegyetem egyik kórusával indultunk a fesztiválon. Felemelő élmény volt Ohridban átélni a történelmet, vagy megmártózni a tó kristálytiszta vízében, és látni, ahogy halacskák úszkálnak el az ember lába mellett… Az már csak a hab volt a tortán, hogy a kórusunk akkor első helyezést ért el.

Észak-Macedónia ezúttal is elvarázsolta Szabinát, de Ohridot azok is megszerették egy szempillantás alatt, akik első alkalommal jártak ott. Horváth Lászlónak többek között a program profi lebonyolítása tetszett, valamint a különböző helyszíneken megtartott, hangulatos fellépések.

– A nyitóprogramot követően a tóparti sétányon adtak a kórusok egymástól nem messze szabadtéri koncerteket, majd a következő fellépés egy helyi templomban volt – idézi fel. – Számunkra mindig felemelő élmény ilyen helyszínen énekelni, egyrészt az akusztika miatt, másrészt pedig azért, mert önmagában a templomi közeg kedves számunkra. Az utolsó szereplésünk a fesztiválközpont nagytermében volt, kicsit tartottunk attól, hogyan fogunk tizennégyen érvényesülni egy ekkora térben, de végül minden jól alakult.

A kanizsaiak napjai szinte percre pontosan be voltak táblázva, de azért jutott idő a kikapcsolódásra, sőt, még egy kis ünneplésre is.

– Önmagában a verseny is fantasztikus volt, de számomra mégis az a legemlékezetesebb, amikor a kórustársak felköszöntöttek, ugyanis éppen húsz évvel ezelőtt csatlakoztam az énekegyütteshez – árulja el Mojzer Zsanett. – A verseny után lementünk egy kicsit a tópartra, hogy egy közös énekléssel ünnepeljük meg a szereplésünket, amikor váratlanul minden szem rám szegeződött… Ez alatt a két évtized alatt rengeteg élmény ért, és szinte felfoghatatlan a tudat, hogy bármi változott is ez alatt az idő alatt az életemben, a kórus mindig állandó és biztos pontot jelentett.

A Farkas Ferenc Énekegyüttes a nyár végét és az ősz elejét a jól megérdemelt pihenővel töltötte, majd a tagok ismét munkához láttak, hiszen az év végén egy karácsonyi koncerttel szeretnék meglepni a hazai közönséget.

Nemes Dóra