Túláram-védelem

Megjelent Varga Zoltán első verseskötete. A Túláram-védelem című könyv ünnepélyes bemutatóját tegnap tartották a Honvéd Kaszinóban. Varga Zoltán versei 2003 óta olvashatók, jelentek meg költeményei a Pannon Tükörben, a Deák-kert nevű irodalmi-kulturális portálon és a megyei napilapban is. Az első kötetnek minden alkotó pályáján különös jelentősége van. Nem csupán bemutatkozás és lehetőség a tehetség megcsillantására, de megkerülhetetlen viszonyítási pont is a későbbiekre. Ezt Szemes Péter, a kiadó egyesület elnöke mondta a bemutatón Varga Zoltánról és verseskötetéről. -  Egy nagyon érzékeny, nagyon tehetséges nagykanizsai költő. Sajnos, ebből a fajtából az elmúlt időszakban viszonylag kevés jelentkezett, nemcsak Zalában, hanem a Dunántúlon is. Ezért nagy öröm, hogy az első kötetét mi jelentethettük meg, ráadásul ő egy mélyen hívő, vallásos, keresztény ember. Ez mutatja, hogy nemcsak a tehetsége, hanem a lelke is rendben van – fogalmazott szemes Péter, a Pannónia Kulturális egyesület elnöke.


Képünkön a házigazda Halmos Ildikó (jobbról) a kötet szerzője Varga Zoltán, és szemes Péter

Varga Zoltán közgazdászként dolgozik Nagykanizsán, s mint fogalmazott, már több alkalommal meglepődnek azon, hogy versírással is foglalkozik. - Alapvetően a számok világából is vannak inspirációk, már maga a cím is: „Túláram-védelem”. Páran egyébként szakmai könyvnek nézték, de nem. Igazából a túlcsorduló érzésekről szól maga a kifejezés. Ezáltal egy terápia, amiket leírtam – mondta el Varga Zoltán. Varga Zoltán első kötetében 40 vers olvasható.