Újabb cég fejleszt az ipari parkban

facebook megosztás

Újabb cég fejleszt az ipari parkban. A DAB telephelyén készülő új, 5000 négyzetméteres munkacsarnokot tegnap a város vezetősége is megnézte. A vízszivattyúk gyártásával foglalkozó cég mintegy 8,5 millió eurós beruházásból bővül a másfélszeresére. A DAB jelenleg 7 gyártóüzemmel, 12 értékesítési vállalattal és 1 értékesítési irodával öt kontinensen van jelen. A vállalat stratégiai szempontból választotta Nagykanizsát, hiszen a kelet-európai piacok felé terjeszkedik. A nagykanizsai üzem első, 5 ezer négyzetméteres csarnokát 2014-ben avatták fel, három évvel később új csarnokkal bővítették a gyárat. Balogh László a mostani fejlesztés bejárása után a Híradónak elmondta: a DAB vezetősége arról tájékoztatta, a továbbiakban is együttműködnek Nagykanizsával. - Perspektívát látnak Nagykanizsában, és mint azt megtudtuk újulni, bővülni szeretnének a jövőben is. Ebben keresik a partnerek, különösen az önkormányzat, mint közvetítő partner segítségét is. Azt hiszem, ha jó a kapcsolat egy cég és az önkormányzat között, az kölcsönös előnyökhöz vezethet - mondta el Balogh László, a humán bizottság elnöke.


Az új csarnokban magasabb technológiát képvisel majd a gyártás (Fotó: Gergely Szilárd)

Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere elmondta, hogy a DAB nagyon fontos cég a városban, hiszen több mint 200 embert alkalmaznak, és a jövőben is bővülni szeretnének. - Ez mindannyiunknak öröm, hisz ez munkalehetőséget ad. Elmondták a cég képviselői azt is, hogy nem olyan egyszerű megfelelő szakembereket találni, de nyilván mi próbálunk segíteni nekik megoldani ezt a problémát a munkaügyi központon, vagy akár a szakképzési centrumon keresztül is, hogy irányítsanak ide olyan embereket, akik átképezhetők, és el tudnák ezt a munkát, ezt a feladatot végezni – fogalmazott Dénes Sándor polgármester.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő kifejtette, hogy még polgármesterként látogatott ki Padovába, a cég központjába, hogy felkeresse a Közép-Európa felé terjeszkedni vágyó DAB vezetőségét. - Nagykanizsa sok szempontból nagyon jó helyszín a beruházásokra. Szakértelemmel rendelkező dolgozók vannak itt, földrajzi, logisztikai és infrastruktúra szempontjából is kiváló helyszín. Remélem, hogy ez a hat éve működő beruházás újabb jó példaként szolgál arra, hogy érdemes idejönni befektetni és beruházni Nagykanizsára ­– mondta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.

Enrico Pelletti, a DAB magyarországi részlegének ügyvezető igazgatója kiemelte: az új csarnokban magasabb technológiát képvisel majd a gyártás. A legújabb szivattyúk készítése pedig a cégcsoporton belül is újdonságnak számít. - Mindig támogatott minket Nagykanizsa. A közösség, a polgármester, mindenki. Mondhatnám azt is, hogy Nagykanizsa minden nap hozzájárul a sikereinkhez. Sosem volt nehézség a tiszta és érthető kommunikáció, és amikor szükségünk volt rá, mindig számíthattunk a város segítségére, legyen szó akár a mindennapi életünkről – fogalmazott Enrico Pelletti, a DAB Magyarország ügyvezetője. Az elmúlt évek vállalkozásfejlesztései révén a meglévő ipari park hasznosítható területe szinte teljesen megtelt, ezért október elején elkezdték a bővítéséhez szükséges munkálatokat. Erre a TOP-pályázat és a Modern Városok Program összesen hatmilliárd forintot biztosít a városnak.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.