Változások a bíróságok ügyforgalmában

facebook megosztás

Alaposan megváltozott a magyar bíróságok ügyforgalma: az Országos Bírósági Hivatal elemzése a 2010., 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. I. féléveket vette górcső alá.

Az Országos Bírósági Hivatal a 2011. éves elemzéshez (megtekinthető itt) képest teljesen megújult, jelentősen kibővült formában – több évre visszatekintő módon – elkészítette a bíróságok adatszolgáltatásai alapján a 2019. I. féléves ügyforgalmi adatok alakulását bemutató összefoglalóját.

Az Országos Bírósági Hivatal célja, hogy az ítélkezés kiemelkedő megalapozottságának fenntartása mellett – az állampolgárok igényének megfelelően – az ügyek a lehető leggyorsabban befejeződjenek, ezáltal csökkentve a bíróságokon lévő folyamatban maradt ügyek számát.

2019. I. félévben országosan 603 688 ügy érkezett, és 32 ezerrel több, 635 974 ügy fejeződött be.
2019. június 30-án országosan 200 ezer ügy, ezen belül 89,5 ezer peres ügy volt folyamatban. A bíróságokon lévő ügymennyiség 15,5%-kal csökkent. A bírói munka minőségének pozitív változását mutatja, hogy a hatályon kívül helyezési százalékok mind a járásbíróságokon, mind törvényszék első és másodfokon alacsonyabbak, mint 2010. I. félévben.

Az elhúzódó ügyek száma minden korábbinál alacsonyabb, az időszerűség javulása töretlen.

Az Országos Bírósági Hivatal 2019. I. félévi ügyforgalmi elemzése itt tekinthető meg.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.