Vigyázat, szarvasveszély!

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a vadonélő állatok okozta balesetek megelőzésének lehetőségeire hívja fel a figyelmet.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a balesetek megelőzésére, ezért „Vigyázat, szarvasveszély!” elnevezésű baleset-megelőzési kampányt tartottak a zalaegerszegi rendőrök az Országos Magyar Vadászkamara Zala Megyei Területi Szervezetével együttműködve. A 74-es és 76-os számú főutak a baleseti adatok alapján kiemelt kockázatúak, ezért az itt közlekedő járművezetők figyelmét a rendőrök felhívták arra, hogy a vadveszélyes útszakaszokon mire figyeljenek, és hogyan előzhetik meg a baleseteket. A rendőrök a jó tanácsok mellé vadriaszató sípot is átadtak a közlekedőknek, és azok felszerelésében is segítettek.

Ősszel különösen nagy a szarvasok elütésének veszélye. Ez abból adódik, hogy októbertől elejétől november közepéig tart a „szarvasok násza”, a szaknyelven barcogásnak nevezett üzekedési időszak. Ilyenkor szarvasokkal lakott területen kívül szinte bárhol találkozhatunk. A bikák bőgési időszakában az állatok jóval aktívabbak, alapvető óvatosság, veszélyérzet és körültekintés nélkül szaladhatnak ki az úttestre.

A közúti közlekedési balesetek megelőzése érdekében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a járművezetőket, hogy a vadveszélyes útszakaszokon fokozott figyelemmel közlekedjenek, tartsanak nagyobb követési távolságot, és ha vadat látnak lassítsanak!  

… hogy mindenki hazaérjen!

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.