A felnőttek között is küldtek ringbe öklözőt

A Kanizsa Box Klub növendékei közül a már rutinosnak számító ökölvívók ismét a kötelek között bizonyíthattak.


Pécsen népes csapattal vonulhatott fel a Kanizsa Box Klub küldöttsége a Horváth Géza Emlékversenyen

Szüsz Cintia, aki a korábbi hetekben külhoni versenyeken lépett a kötelek közé, az egri junior országos bajnokságot kicsit talán eltaktikázta, hiszen a hölgyek 63 kg-os súlycsoportjában az előzetesen reméltektől kicsit elmaradva a harmadik lett. Pécsen aztán már több klubtársával együtt a Horváth Géza Emlékversenyen bizonyíthattak. Nem is vallottak szégyent, hiszen Nyári Patrik felnőtt 81 kg-ban, Torma Balázs serdülő 68 kg-ban például pontozással le is győzték súlycsoportjaik országos bajnokait, Szüsz pedig a második menetben döntő fölénnyel verte román ellenfelét, ezzel őket az első helyen köszönthették. Bakonyi Tibor serdülő 65 kg-ban szoros meccsén maradt alul végül és hirdették ki másodiknak, ahogy Jerausek András is - már - a felnőtt nehézsúlyúaknál ezüstérmet vehetett át.