A hajrában még fordíthattak volna

Ismét hullámvölgybe került a Ziccer NLSE NB II-es női labdarúgó együttese, hiszen ezúttal hazai pályán kapott ki a Balatonfüredi FC-től.

Ziccer NLSE (12.) – Balatonfüredi FC (8.) 1-2 (1-0)

NB II Nyugati csoport női labdarúgó-mérkőzés, 10. forduló. Nagykanizsa, 30 néző. Vezette: Németh D. (Tóth K., Horváth Á.). G.: Szollár (4.), illetve Kalász (76., 79.)

Ziccer: Balassa Sz. - Bársony L. (Boros G., 46.), Molnár L., Farkas Cs. (Gelencsér L., 77.), Somogyi Zs., Tarsoly, Szollár, Molnár R., Horváth E. (Szalai L., 75.), Latin, Kozma E. Edző: Benedek József.

Mindkét együttes a három pontért szállt harcba és a kanizsai labdarúgó hölgyek gyorsan meg is szerezték a vezetést Szollár Bernadett révén. Ez mintha a házigazda focistákat talán túlságosan is megnyugtatta volna, hiszen a vendégek futballoztak valamivel jobban, Molnár Lauráék kissé magukra is engedték ellenlábasukat. A második félidőben már gyengébb színvonalat hoztak a felek, inkább a küzdelem dominált. A meccs hajrájába fordulva a kanizsaiak két lecsorgó labdából is gólt kaptak, így a 79. percben már a Balaton-partiak vezettek.Ezt követően hiába hagyott ki három helyzetet is Benedek József csapata, az eredmény már nem változott, győzött a Füred.

- A nehéz körülményekhez mi kevésbé tudtunk alkalmazkodni, illetve tanulsága a találkozónak, hogy a helyzeteket értékesíteni kell – mondta a kanizsaiak edzője, Benedek József.