A kiskanizsai suli is csatlakozott

facebook megosztás

A Kiskanizsai Általános Iskola is kivette a részét a 10 millió fa elültetéséből. Az elmúlt időszakban több civil szervezet és cég csatlakozott a mozgalomhoz, a városrész iskolájának udvarán összesen 16 facsemetét ültettek el, vagyis osztályonként egyet. A csemetéket – szakmai felügyelet mellett – a diákok helyezték a földbe. - Van az a kezdeményezés, aminek az a neve, hogy 10 millió fát ültessünk Magyarországon, ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott az intézményünk. Ennek keretében azt szeretnénk, hogy minden osztály egy-egy fát ültessen el, de ne csak elültesse, hanem utána gondozza is. Szülői felajánlásból kaptuk ezeket a gyümölcsfákat, ezek őshonos magyar alma- illetve szilvafák. Ez azért is fontos a gyerekek számára, mert nem kell permetezni, így lesz termés rajta, és a gondozását is ők fogják elvégezni - mondta el Molnár István, a Kiskanizsai Általános Iskola igazgatója.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.