„Aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is.” Biztos? Mikor jogos a tettleges védekezés?

Biztos sokan ismerik Máté Evangéliuma 5. fejezetének 39. szakaszát, mikor Jézus emígy okította tanítványait: „Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is.”

Jézus így tanította, de kereszthalála után majd 2 ezer esztendő telt el, és bizony mára, ebben az egyre inkább kiüresedő, lélektelen, istentelen világban jó néhány okítását meghaladta az idő. Így van ez az önvédelem, vagyis a jogos védekezés esetén is. A magyar büntetőtörvénykönyv azt mondja: nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető, jogtalan támadás elhárításához szükséges. Vagyis ilyen esetekben jogosan alkalmaz a megtámadott ember erőszakot, azért, hogy védekezzen, vagy pedig azért, hogy más megtámadottat megvédjen.

Jogos védelem esetén a jogtalan támadással szembeni jogos védekezésről beszélünk. Mi is az a jogtalan támadás? Rendszerint egy erőszakos magatartás, ami többnyire személy ellen irányul, de javak ellen is irányulhat. Erőszakos magatartásnak minősül a támadó jellegű „fizikai ráhatás” abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására. Például a támadó egy bottal hadonászik felénk, de több méterre áll tőlünk, így konkrétan még nincs lehetősége eltalálni bennünket, viszont már ez is erőszakos, támadó jellegű magatartásnak minősül. Ugyanilyen eset, ha a támadásba lendülő ember előveszi a bicskáját, kinyitja és fenyegetőzve közeledik felénk.

Nagyon fontos, hogy a megtámadott személy akkor jár el jogosan, ha cselekménye a támadás elhárításához szükséges. Az ilyen támadás elhárításának a következményeit a támadónak, azaz a jogellenes magatartást kifejtőnek kell viselnie. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a támadót valamilyen sérelem éri, annak következményeiért a védekező nem tehető felelőssé. Egy példa: ha egy részeg, láthatóan dülöngélő és egyensúly-zavarral küzdő ember fényes nappal „belénk köt”, majd puszta kézzel ránk támad az utcán, akkor nyilván jogunk van védekezni, magunktól ellökni, lefogni, vagy a földre vinni. De ahhoz már nem lesz jogunk, hogy egy vascsövet felkapva többször is fejbe verjük, és ahhoz sem, hogy a nálunk lévő zsebkést kapjuk elő a védekezéshez. Hiszen ezzel, az eset összes körülményeit figyelembe véve, már jócskán túllépnénk az elhárítás szükséges mértékét. Miért? Azért, mert egy részegen dülöngélő, már-már magától is hanyatt eső embert nem szükséges vascsővel fejbe verni, vagy megszúrni ahhoz, hogy megállítsuk. Ez józan paraszti ésszel könnyen belátható, és már Róma jogászai is megmondták: biztos, hogy nem lesz jogszerű az a cselekedet, ami ellentmond a józan paraszti észnek…

A támadás akkor jogtalan, ha a támadó cselekménye megfelel a büntető törvénykönyvben szabályozott valamely bűncselekmény tényállásának: ez leggyakrabban a testi sértés. Ez akkor is fennáll, ha a támadó cselekménye a konkrét esetben csak szabálysértést valósít meg, de az adott szabálysértés ismérveit (a szabálysértő egyes mozdulatait, amelyek miatt végül szabálysértés lesz a mozdulatainak összességéből, azaz a tanúsított magatartásából) a büntető jogszabály határozza meg.

A támadás csak aktív emberi magatartással valósulhat meg, ugyanis mulasztás jogos védelmi helyzetet nem keletkeztet, ez is könnyen belátható az előbb már említett józan paraszti ésszel. A támadásnak közvetlenül kell fenyegetnie, azaz szükséges a jogos védelmi helyzet megállapításához az is, hogy a támadó és a megtámadni szándékolt térbeli helyzetére, közelségére tekintettel, viszonylag rövid időn belül a támadás megindításával lehessen számolni. Példa: telefonon keresztül megfenyeget minket valaki, hogy ha meglát valahol, akkor megver. Később összetalálkozunk vele, és mi szó nélkül odamegyünk hozzá, többször is megütjük, majd földre visszük, végül kihívjuk a rendőrséget, és önvédelemre hivatkozunk, hogy korábban, telefonon keresztül fenyegetett meg minket életveszélyesen. Itt megint csak a józan paraszti ésszel könnyedén belátható, hogy ez nem lesz jogos önvédelem, hanem mi követünk el a telefonon fenyegetőző ellen jogtalan támadást.

Az ellenünk intézett támadásnak még befejezetlennek kell lennie akkor, amikor a mi elhárító cselekményünkre (a tettleges védekezésünkre) sor kerül. Mit jelent a befejezetlenség? Azt jelenti, hogy a támadás még folyamatban van, vagy felújításának veszélye fennáll. Tehát, ha valaki már nem fejt ki támadást velünk szemben (például már befejezte azt, és el akar menni a helyszínről, vagy már nem támad minket, csak több méterről ordítozik felénk, stb.), akkor vele szemben jogszerű védekező magatartás már nem fejthető ki. Magyarul, ha ilyenkor utána futok, és szó nélkül agyba-főbe verem, az nem lesz jogszerű védekezés.

A támadás eszközének elvétele (például elveszem tőle a kést, vagy a husángot), a jogos védelmi helyzetemet nem szünteti meg. Csak akkor szűnik meg a jogos védelmi helyzet, ha a támadó a további támadással már láthatóan, egyértelműen felhagy, illetve attól eláll: e további támadástól való elállásának objektíve is érzékelhetőnek kell lennie (vagyis elfut a helyszínről például).

Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl. Tipikus példa: egy nő hazafelé igyekszik a munkából, és egy gyéren megvilágított parkban egy férfi rátámad. Üti-veri, és hangoztatja, hogy most meg fogja erőszakolni, mire a nő felkap egy vascsövet, és fejbe veri vele. A támadó elesik ugyan, de tovább fenyegetőzve igyekszik ismét felkelni, miközben elállja a halálra rémült asszony menekülési útját is. Ekkor a nő félelmében odalép, és addig üti a férfi fejét a vascsővel, amíg az mozog: csak akkor hagyja abba az ütlegelést, mikor a férfi már nem ad életjelet. A nő védekező cselekménye, mégha egy fegyvertelenül támadó ember halálát is okozta, végül nem lesz büntethető. A Kúria álláspontja szerint: „A szükségesség ebben az esetben azt jelenti, hogy a védekezőnek a jogtalan támadás elhárításához enyhébb védekezési mód nem állt rendelkezésére, mint amelyet alkalmazott. Ha volt más enyhébb mód az elhárításra, de annak megválasztásában a támadás okozta ijedtség vagy menthető felindulás a védekezőt meggátolta, akkor a cselekmény büntetendő, de a védekező nem büntethető a túllépés miatt.”

A Kúria szerint egy esetben büntethető a védekezés: ha „a jogtalan támadás belőle ijedtséget vagy indulatot nem váltott ki, s az enyhébb elhárítási módot tudatosan tette félre, amikor a súlyosabb kimenetelűt választotta.”

A törvény a korábbi szabályozásokkal egyezően kifejezetten leszögezi, hogy a megtámadottnak nincs kitérési (menekülési) kötelezettsége.

Papp Attila