Alapkőletétel

facebook megosztás

A mintegy 1,7 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően gyógy- és egészségparkot alakítanak ki különböző sétányokkal és futópályával, valamint a jelenlegi sportpálya helyén egy multifunkcionális rendezvényteret építenek. A kormány 1 milliárd forinttal – ebből 650 millió uniós forrás – támogatta a projektet.

A mai sajtótájékoztatón a fürdőváros polgármestere hangsúlyozta: a komplex gyógyhelyi projekt mérföldkő Zalakaros életében. A szakemberek szerint a fürdő fejlesztései mellett ez az – egyebek mellett – napozóparkkal, kültéri felnőtt- és gyermekjátszótérrel, ivókúttal és futópályával kiegészített létesítményegyüttes tovább növelheti a dél-zalai fürdőváros vonzerejét. – Egy olyan rendezvénytér kerül kialakításra fedett színpaddal együtt, amelyben 3 ezer ember fog elférni. Ennek az infrastrukturális feltételeit is meg tudjuk teremteni. De mellette felépül egy látogatóközpont, amely nemcsak arról szól, hogy ha rossz idő van, akkor ide be lehet menni, hanem olyan információs pont, kávéház, játszóház, s olyan szolgáltatások sokaságát fogja ajánlani az érdeklődőknek, amely bővíti az eddigi lehetőségeket. S ez a lehetőség egy nagy teret ölel fel, hiszen az arborétumot, a kertmozit is érinti – említette Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere.

A projekthez és a mai naphoz köthető dokumentumokat tartalmazott az az urna, amelynek elhelyezésével hivatalosan is elkezdődött az új városközpont építése.  – Ez egy olyan beruházás, ami tényleg komplex. S a hatása rendkívül nagy lesz, hiszen Zalakaros központját határozza majd meg évekre, évtizedekre, hiszen a következő fejlesztések is ehhez kapcsolódva történnek majd. Két nagy részből áll a fejlesztés: a magasépítési és egy mélyépítési részből. A magasépítési rész egy látogatóközpontot foglal magába konferenciateremmel, színházteremmel, szabadtéri színpaddal és szabadtéri rendezvénytérrel – fogalmazott Szabadics Attila, a Szabadics Zrt. alelnöke.


Elkezdődött Zalakaros új városközpontjának építése

A projekt három fő elemből áll: a gyógy- és egészségparkból, a multifunkcionális rendezvénytérből és a Zalacarte központból, ami egy fedett információs tér lesz. A szervezők a beruházás szakmai tartalmának kidolgozásában a Magyar Turisztikai Ügynökség szakemberivel működtek együtt. A tervek szerint 2020 utolsó hónapjaira elkészül Zalakaros megújult központja.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.