ALAUTI - képzés egy tabu kapcsán

facebook megosztás

A szülőket várta a mai napon az ALAUTI – Alapítvány az Autista Gyermekekért programja. A téma a szervezők szerint is meglehetősen kényes, éppen ezért a rendezvény hiánypótló volt, hiszen a képzés az autizmus és a szexualitás  viszonyáról szólt. Mint ahogy Győrfy Anikó, az alapítvány kuratóriumi elnöke fogalmazott: a szexualitás önmagában is tabutémának számít a társadalomban, az autizmusban pedig még inkább. - Elég szűk az a kör, akikkel mi tartjuk az állandó kapcsolatot, hiszen maga az autizmus is egy tabutéma, és nehezen fogadják el maguk a szülők is, akik még csak most kaptak diagnózist. Illetve kisebb a gyermek, még nem szembesültek a problémákkal. Nagyon vegyes a jelentkezés. Akiket viszont érdekel, képesek Budapestről, Zsámbékról, Szombathelyről is eljönni. Ezt tudom elmondani, ahogy általában a szexualitás tabutéma, nem beszélünk a széles társadalomban róla, az autizmus témakörében még inkább leszűkül az érdeklődési kör, tehát nem mondanám, hogy nagyon könnyen betöltöttük ezt a 15 főt - mondta el Győrfy Anikó, az Alapítvány az Autista Gyermekekért kuratóriumi elnöke.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.