Az elesett hősökre emlékeztek

facebook megosztás

Druskóczi István, az egyesület tagja elmondta: évek óta rendszeresen így emlékeznek azokra a katonákra, akik életüket adták a magyar nemzetért. A katonai hagyományőrző azt is hozzátette: eleinte alig találtak mécsest a Tripammer utcai emlékhelynél, ma már azonban – az ő kezdeményezésüknek is hála – rengetegen róják le itt kegyeletük.


Megkoszorúzták az általuk állított második világháborús domborművet a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Zala megyei szervezetének tagjai

A csoporttagok – kiegészülve a vitézekkel – egészen az esti órákig díszsorfalat álltak a nemrégiben felújított központi emlékműnél.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.