Beszakadt a tető a munkások alatt: három ember kórházba, egy agrármérnök pedig a bíróságra került

facebook megosztás

Beszakadt egy hűtőház teteje a munkások alatt, mert a munkafolyamatokat vezető agrármérnök egy hibás, meggondolatlan utasítást adott nekik: három ember került kórházba súlyos és maradandó sérülésekkel, a mérnök ellen pedig most emeltek vádat a megyeszékhely ügyészei. A baleset részleteiről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztem.

Az agrármérnök egyetemi végzettségű, zalaegerszegi férfi gyümölcstermesztési ágazatvezetőként állt alkalmazásban az egyik vidéki mezőgazdasági cégnél. Munkaköréhez tartozott a telephelyen kialakított hűtőház üzemeltetése. 2018 októberében, a hűtőház tetőterében elhelyezett és felszerelt, egyébként az épületben tárolt gyümölcsök hűtését ellátó nitrogén generátor meghibásodott, ezért javítása vált szükségessé.

A 2018. október 19-én megtartott eligazítás alkalmával a terhelt azt az utasítást adta hat alkalmazottnak, hogy a hűtőház tetőterében kialakított anyagmozgató nyíláson át egyben kell lehozni a földszintre a meghibásodott nitrogén generátort, hogy javításra el lehessen szállíttatni. A telephelyen álló hűtőház egy könnyűszerkezetes, előre-gyártott panelelemekből összeállított lemezépület, melynek mennyezete is szendvicspanel elemekből került kialakításra, így az nem volt teherbíró, azonban az épület átadása után itt, a padlástérben rendszeresen végeztek munkát az alkalmazottak: ellenőrizték a hűtőházzal kapcsolatos körülményeket, valamint javítást is végeztek.

A terhelt által kiadott utasítás megismerését követően az alkalmazottak röviden felhívták a terhelt figyelmét arra, hogy a nitrogén generátor súlya igen nagy, több száz kilogrammot kitesz, ezért az egyben történő átmozgatása a hűtőház padlásterében – hozzávetőlegesen 15 méteren át – a kialakított tetőnyílásig túl nagy megterhelés volna a födémnek, valamint a tetőnyíláson egyben nem is emelhető le, mivel mérete azt meghaladja. Az agrármérnök ekkor megerősítette utasítását arra vonatkozóan, hogy a generátort le kell hozni egyben, mivel a javításhoz ez szükséges. A terhelt a feladat elvégzéséhez további részletet nem közölt, a munkamódszert az alkalmazottakra bízta, munkairányítást nem biztosított, hanem az utasítás kiadását követően eltávozott a hűtőház területéről.

Ezt követően a kapott utasításnak megfelelően az alkalmazottak a délelőtti órákban felmentek a hűtőház padlásterébe, és megkezdték a nitrogén generátor földszintre leszállítását. Megkezdték a több száz kilogramm súlyú nitrogén generátor mozgatását a tetőtérben a kialakított anyagmozgató nyílás felé. Azonban, néhány méter megtétele után a hűtőház szendvicspanel mennyezete beszakadt alattuk, és három munkás, 5 méter magasságból a hűtőház földszintjére, a folyosó padlójára zuhant. Két munkás maradandó sérüléseket, egy munkás pedig súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A baleset bekövetkezésének oka az volt, hogy a hűtőház üzemeltetéséért felelős és az épület műszaki kialakítását ismerő terhelt a munkafeladat meghatározása és az utasítása kiadása során könnyelműen bízott a padlás teherbírásában, azonban azt kellő alap nélkül feltételezte, hogy az elbírja a szerelésben közreműködőket és a kiszerelt gépet is. A terhelt nem adott megfelelő utasítást, valamint nem határozta meg megfelelően a munkafeladat elvégzésének munkamódszerét sem, hanem azt rábízta a beosztott munkavállalókra. Mindezekért a Zalaegerszegi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövezett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a munkabalesetet okozó utasítást kiadó agrármérnök ellen.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.