Döntőben a film, amely máris nyert egy díjat – A Félúton első sikere

facebook megosztás

A legjobb férfi mellékszereplő díját nyerte el Bariban Bellus Attila, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművésze Lendvai Kristóf Félúton című kisjátékfilmjében nyújtott alakításáért. Az Under The Stars International Film Festival negyedik, Scorsese Edition elnevezésű fordulójában lett díjazott a filmben Endrét alakító színművész.


Bellus Attila a legjobb férfi mellékszereplő díját nyerte el Bariban

A Félúton első, és rögtön nemzetközi kategóriadíja mellett maga a film is továbbjutott az ötfordulós fesztiválon. A szervezők értesítése szerint ugyanis a Félúton bekerült a január 22-én, szintén Bariban tartandó döntőbe. Az idén először megrendezett olaszországi versenysorozatba több ezer nevezés érkezett Ausztráliától az Egyesült Államokig. Az eddigi négy fordulóba az előválogatások listája alapján több száz alkotást választottak ki, ezek között Kristóf filmjén kívül csupán egyetlen magyar kisfilm szerepelt.

A Félúton című film forgatása júniusban öt napon át zajlott több zalai településen, Zalaegerszegen, Letenyén, Kiskutason és Lakhegyen, a szereplők a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészei. A 17 éves nagykanizsai gimnazista filmje komoly társadalmi problémával, a válással és az azt elszenvedő gyerekekkel foglalkozik, de szól a felnőtté válásról, az útkeresésről, a magunkra utaltságról, az önállóságról. A 38 perces film középpontjában egy kamasz áll, akinek a szülei hangos veszekedések közepette válni készülnek, a fiú ezért megszökik otthonról. Útközben különféle emberekkel találkozik, mire a végén rádöbben, hogy neki mégis haza kell mennie.


A Félúton angol nyelvű plakátja – az alkotást 20 nemzetközi fesztiválra nevezték

A forgatókönyvet Lendvai Kristóf ötlete alapján Mészáros Gyula írta. Az angol fordítást Gelencsér Gábor és Márkus Ádám készítette. A filmben elhangzik a zalaegerszegi Hellogramm együttes Még a csend is… című dala, felbukkan a szintén zalai Kaczor Feri egyik szerzeménye, a filmmel azonos című főcímdalt pedig a Záhonyból indult ZUP zenekar adja elő.

A film megvalósítását a nagykanizsai és a zalaegerszegi önkormányzat mellett többen is segítették, főként zalai cégek, intézmények és szervezetek. A film díszbemutatója, mint arról lapunk beszámolt, augusztus 27-én volt Zalaegerszegen, majd másnap Nagykanizsán, azóta pedig Budapesttől Szombathelyen át Barcsig számos általános és középiskolába, sőt egyetemre kapott meghívást, hogy rendhagyó irodalomórák keretében tekintsék meg és beszélgessen róla a diákok Lendvai Kristóffal.

Az elmúlt hetekben Bécstől Londonon át Los Angelesig csaknem 20 nemzetközi filmfesztiválra eljutott a Félúton nevezése.

Díjak, futószalagon

Kristóf tavalyi filmje, a szintén zalaegerszegi színművészekkel forgatott Majdnem eltoltam szeptemberben harmadik díjat nyert a komlói III. Hét Domb Filmfesztivál diákfilmes kategóriájában, októberben 28, túlnyomó többségében külföldi alkotással együtt bekerült Szolnokon az 50. Alexandre Trauner ART/Film Festival válogatásába. Tavaly különdíjat nyert a 25. Országos Diákfilmszemlén és a 63. Országos Függetlenfilm Fesztiválon, a XIV. Göcsej Filmszemlén versenyen kívül, díszvendégként mutatták be, illetve szerepelt a 6. Savaria Filmszemle és a 15. Vas-Film versenyprogramjában. Áprilisban – egyedüli magyarként ebben a kategóriában – bejutott az Egyesült Államokbeli West Chester International Film Festival 18 év alatti filmkészítők számára meghirdetett szekciójába, illetve beválogatták a londoni Lift-Off Film Festival First-Time Filmmaker versenyébe is.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.