Drámai meccs

facebook megosztás

Drámai meccsen szenvedett vereséget a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata. Tóth László együttese hazai környezetben fogadta szombaton a Marcali gárdáját. A kanizsai egyesület szinte végig vezetett a találkozón, az utolsó fél percben mutatott hibák miatt azonban végül mindkét pontot elvitte Kanizsáról a somogyi gárda. 17 másodperccel a mérkőzés vége előtt a győzelemért támadhatott a Tungsram, de az eladott labda után kontrázhatott a Marcali, az akció végén pedig gólt is szereztek a vendégek, így megnyerték a meccset. A kanizsaiak trénere szerint ezek a hibák a rutintalanság számlájára írhatók. – Nagyon rutinos Marcali ellen játszottunk, az az eredmény, amikor mentünk 3 góllal, az volt inkább a meglepetés. A végén pedig egy ilyen buta hibából nem szabad egy mérkőzést elveszíteni - mondta el Tóth László, a Tungsram SE Nagykanizsa vezetőedzője.

A mérkőzés hajrájában kétszer is emberelőnyben játszhatott a csapat, ám ezeket nem sikerült kihasználni, amit a párharc legvégén ki is használt a Marcali. – Kértem a lányokat, hogy ne nehezítsük meg magunknak a mérkőzést. Ez sajnos nem sikerült. Azért mindenképp dicséret jár, hogy mínusz négyről, hisz annyi is volt, meg tudtuk fordítani a mérkőzést, s a végén valóban drámai küzdelemben sikerült nyernünk. Rengeteg hibával játszottunk, főleg a védekezésben. Tartottunk egyébként nagyon ettől a mérkőzést, hisz az edzőmeccseken is ehhez hasonló küzdelmek folytak - fogalmazott Sziva-Balogh Piroska, a Marcali VSZSE játékos-edzője. A Tungsram jelenleg 11. a tabellán, de mindössze két pont a lemaradása a 8. helyezett balatonboglári csapattól. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.