Én magyarul álmodom…

Játékosan és komolyan, tudatosan vagy anélkül? November 13. a magyar nyelv napja. „A nyelv hatalmas kifejezése egy nép lelkének, de van benne valami nagyon bensőséges is. Légköre meleg, szinte családi.” (Kosztolányi Dezső)


Hiszek abban, hogy mindenki teremt a nyelv által, teremt, amikor mondatot alkot és teremt, amikor gyermekét felelősen beszélni tanítja, teremt, amikor ösztönösen felkiált, és teremt, amikor elsuttogja a titkait, amikor verset ír. Kudlotyák Krisztina, Kárpátalja (Fotó: Kanizsa TV)

Gyimóthy Gábor az oldalán, a nyelvkritika.hu- n Nyelvlecke és Ami a nyelvleckéből kimaradt cím alatt versbe szedve, játékosan gyűjt össze és oszt meg mozgást, helyváltoztatást  jelentő igéket. Ilyesmiben magunk is rendezhetünk versenyt. Idegen szavak tobzódása, avagy Ide a nyelvrégítőkkel! címen pedig ehhez hasonló, tréfásan komoly versezet figyelmeztet a sajtó útján terjedő fertőzésre. Étvágygerjesztőnek egy-egy részlet belőlük:

Zűrzavaros? Paraszti szó! Jöjjön a kaotikus! És az ősi túl rövid. S így „menőbb”, hogy archaikus... Régen, aki rögtönzött, ma csak improvizál, s aki régen elmélkedett: teoretizál! Hagyományos? Micsoda szó! Említeni kár is, hisz jóval előkelőbb a tradícionális!

Ön is tudna további példákat? Ne tartóztassa magát!

Miért mondom, hogy botorkál, Gyalogol, vagy kódorog, S a sétáló szerelmes pár, Miért éppen andalog? A vaddisznó, hogyha rohan, Nem üget, de csörtet – és Bár alakra majdnem olyan Miért más a törtetés?

Kosztolányi Dezső kötete, a Nyelv és lélek ugyancsak kedvet csinál, megfogalmaz, talán csak sejtett, de valamennyiünkben élő tapasztalatokat. 

…egy szó sohase jelenthet annyit, mint egy másik szó. Csak rokonértelmű szavaink vannak, azonos értelmű szavaink nincsenek, még tulajdon nyelvünkben sem.

-  Minden szónak megvan a maga külső idoma, zenéje is. A hangulati velejárók szinte végtelen mellékterülete kapcsolódik hozzájuk. Éppen ezért egy szót se lehet „lefordítani”.

Anyanyelvünkkel nem igen szoktunk gondolni. Olyan egy velünk, hogy többnyire észre sem vesszük.

Egy színmagyar vidék kisdedóvójában azt kérdeztem a kisfiúktól és kisleányoktól, akik között voltak háromévesek, de hatodfélévesek is, hogy mi az a nyelv, melyet beszélnek. Százhetven gyermek közül egyetlenegy tudta, hogy magyarul beszél. 

Makay Ida: Mit jelent nekem ez a nyelv

Mit jelent nekem a csontom, a zsigereim, az idegpályáim, a vérem, az agyam? Csak annyit: vagyok. És a legtöbbet: vagyok. A magától értetődő, a mindennapi csodát. A természetes varázslatot, amit másodpercenként átélek, és alig gondolok rá. Hiszen nyilvánvaló.

Ugyanez a viszonyom anyanyelvemmel is. Magyarul beszélek, és ez csak annyit jelent: magyarul vagyok. Magyarul beszélek, és ez jelenti számomra a szellemi lét egyetlen lehetséges formáját. Mert véletlen és esetleges, hogy éppen ebben a hazában születtem, hogy magyarul nyílt meg előttem a világ. „De mert így lett, hát törvénnyé meredt, / ahogy az anyag szeszélyeiből / formává forr a pontos oktaéder" – írtam egy régi versemben, bár más összefüggésre utalva. Itt is érvényes. Mert törvény, hogy magyarul halljak és szóljak.

Már életfogytig ezen a nyelven kéklik fölöttem az április, lobog a nyári dél, ezen a nyelven ég bronzzal az ősz, szikrázik a tél gyémántja. Ezen a nyelven beszélek az alkonyattal. Ez adta nekem a költőket. Juhász Gyula barkamagányát, Tóth Árpád gordonkazengésű szomorúságát, Kosztolányi latin világosságát, Pilinszky sötét mennyországát. És ez adta az idegen költőket is. Már örökre ezen a nyelven károg Poe könyörtelen madara, ezen a nyelven zúg Rimbaud hajója alatt a déltenger, s ragyog fel Rilke megszenvedett bölcsessége.

Ez a nyelv adja nekem a verset. Kíméletlen ellenfelem: küzdelem nélkül nem ajándékozza egy parányát sem. Legigazibb társam: általa lesz testté az ige, verssé a gondolat és a vágy. Ezen a nyelven hívom a szerelmet. Ezen a nyelven szólítom a halált. Ezen a nyelven hallgat majd felettem a csönd.

Papp János összeállítása