Erős hazai pálya, biztos kanizsai siker

facebook megosztás

Az OB I B-s vízilabda bajnokságban eddig kiemelkedően szereplő és csoportjában első Kanizsa Vízilabda előbb a Szolnoki Dózsa II-vel játszott - előrehozott találkozón - 8-8-as döntetlent a Tisza-parti városban, majd hetedik meccsén már semmit sem bízott a véletlenre és az ASI DSE vendégeként biztosan győzött.

ASI DSE (5.) – Kanizsa Vízilabda (1.) 4-13 (2-3, 1-2, 0-3, 1-5)

OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 7. forduló. Budapest, 30 néző. Vezette: Kiss A., Besenyei.

Kanizsa: Bendes – Major 1, Salamon 3, Balli, Hőna 1, Dobay G. 1, Simon A. 1. Csere: Pelle (kapus), Vadovics, Rábavölgyi 2, Szilvasán P. 1, Mocsári 2, Dobay P., Szilágyi A. 1. Edző: Ludányi Kadosa.

A hat mérkőzése után öt győzelemmel és egy döntetlennel álló kanizsaiak a jó középcsapatnak számító ASI ellen szállhattak vízbe – mint esélyesek. A vendéglátók aztán 2-1-re még vezettek is és először a harmadik negyedben volt a Kanizsa Vízilabda előnye háromgólos. Onnantól már csak a győzelmük különbsége volt kérdéses, s ugyan a dél-zalaiak a végén mintha hajrát indítottak volna a tízgólos fórért is, ezúttal azonban be kellett érniük a 13-4-es sikerrel.

- Egy fogalmazzunk úgy, erős ASI hazai pályán sikerült tisztességes győzelmet elkönyvelnünk – mondta Ludányi Kadosa, a nagykanizsaiak edzője. - Nehezen indult kicsit számunkra a meccs, de aztán végül érvényesült a papírforma.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.