Fél évszázad Isten szolgálatában

Pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából aranymisét mutatott be Temesvári Károly Benedek a Felsőtemplomban. A Márianosztrához közeli Kóspallagon szolgáló pálos szerzetes elhatározta, a jubileum okán valamennyi egykori szolgálati helyét felkeresi, hogy újra találkozzon a hívekkel. Szülővárosába, Kanizsára és Murakeresztúrra a családi kötődések hozták.


Temesvári Károly Benedek húsz éven át illegalitásban volt (Fotó: Gergely Szilárd)

Temesvári Károly Benedek a napokban töltötte be 75. életévét. Ötven évvel ezelőtt szentelték pappá, s hivatásáról, életútjáról – a sok nehézség ellenére – ma is csillogó szemekkel mesél. Mint mondja: a vizet a kútból hozzák, de a kútnak is van forrása. Neki a Jóisten az a forrás, akiből meríthet, s aki meghívta papnak és szerzetesnek.

– A családom Sáncban élt, a nagyszüleim pedig a kórház mögötti utcában laktak. Akkoriban, amikor én születtem, még vincés nővérek dolgoztak a kórházban. Egy szülésznő mesélte később, hogy édesanyám, amikor engem szült, egy feszületet fogott a kezében. Ez a nap Krisztus király ünnepére esett.

Temesvári atya három történetet is mesél, amikor szerinte a Jóisten ellenlábasa – akit ő csak „fickónak” hív – megpróbálta eltántorítani a neki rendelt úttól, ám ez egyszer sem sikerült neki, az ő sorsa az volt, hogy szolgáljon. A család az ’50-es években költözött Komlóra.

– Itt kaptam meg az első hivatásomat, amikor ötödikes voltam. Egy teadélutánon kellett részt vennem, és én nagyon szerettem volna csendben magamban lenni. Egészen elcsüggedtem, amikor magyartanárom, a – talán sokak által ismert – Hetényi Varga Károly észrevette ezt, odajött hozzám, és megkérdezte, miért búslakodom. Mondtam neki, hogy pap szeretnék lenni. Azt válaszolta, hogy neki is ez volt a terve, de ő nem lehetett, viszont annak nagyon örül, hogy bennem ébredezik a hivatástudat, így hát elengedett haza. Ez volt az első kopogtatás a szívemen.

Komlón egy számára kedves plébános mellett ministrált, aki a nehéz idők ellenére, még egy olyan szocialista városban is, mint Komló, ügyesen szervezete a plébánia egyházi életét. Rádió- és tévészerelő volt, így soha nem lehetett tudni, hogy aki felkeresi, a készülékét szeretné megjavíttatni vele, vagy netán egyházi ügyeket intézne.

Temesvári Károly Benedek pár évvel később Pécsen folytatta a tanulmányait, építésztechnikusnak tanult. Nyolcadikos volt, amikor a lelki atyján keresztül kapcsolatba került a pálosokkal.

– Bolváry Pál hívott meg maguk közé. Mivel akkoriban nem nagyon lehetett szerzetesekkel találkozni, megkérdeztem tőle, mit jelent pálosnak lenni. Azt válaszolta: töltekezni és kirepülni. Abban a pillanatban a két hivatás összeért a szívemben. A töltekezés a szerzetesi, a kirepülés a lelkipásztori élet. Ez utóbbinak mindig prioritása volt az életemben, valószínűleg azért, mert a nagyszüleim pedagógusok voltak, és bennem is megvolt a hajlam, hogy egy kis közösséget vezessek. Amikor nyugdíjas lettem, kértem a püspök atyát, hogy hadd folytassam a plébániai szolgálatot. Hármat is kaptam, s nem unatkoztam...

Az 50 éves szolgálat okán elhatározta azt is, hogy végig látogatja egykori szolgálati helyeit. Mindenütt nagy szeretettel fogadták, s nem volt olyan település, ahol ne kapott volna valamilyen oklevelet, emléklapot. Egy újságíró megkérdezte tőle, mit szól ehhez a sok elismeréshez. Azt mondta: volt időszak, amikor nem tetszett másoknak, hogy pap, mostanra pedig megérhette az ellenkezőjét: örülnek és gratulálnak neki, amiért pap lett.

– Ami a szerzetesi létet illeti, hosszú ideig, húsz éven át illegalitásban voltam, ez pedig azt jelentette, hogy senki, még a szüleim és a testvéreim sem tudták, hogy beléptem egy rendbe. Azzal természetesen tisztában voltak, hogy pap lettem, de a másik hivatásomról csak 1989-ben szereztek tudomást. Magyarországon négy kolostorunk van, sokszor helyeztek át, hat-hét egyházmegyében is szolgáltam. Húsz évet töltöttem a csanádi – ma szeged-csanádi – egyházmegyében. Amikor Pécsen újraindult a rend, odahelyeztek, majd Pálosszentkútra kerültem, ma pedig Kóspallagon szolgálok.

Temesvári atya hozzáteszi: hivatásának öten évéből negyvennyolcat tatarozással (is) töltött. A Jóisten még azt is fel tudta használni, hogy építésztechnikusnak tanult, mondja, s ahány „rongyos” templommal találkozott a szolgálata során, azt mind felújította, a hívekkel közösen.

Nemes Dóra