Gálaműsort adott a Kanizsa Táncegyüttes

A 47 éves csoport több baráti néptáncegyüttes tagjaival kiegészülve lépett színpadra a HSMK-ban. Az érdeklődők zalai, erdélyi és mezőföldi táncokat is láthattak a szombat esti rendezvényen.

Több hónapot készültek a gálára a Kanizsa és a Pántlika Táncegyüttes tagjai, hiszen rendkívül színes és majd egy tucat néptánctípust felvonultató produkcióval várták az érdeklődőket. – Szűkebb hazánkból indulva, zalai táncokkal kezdünk. S végigvisszük a táncok sorát egészen Erdélyig. Láthatunk mezőföldit a gyerekektől, ott az eszközös táncok fognak dominálni. S szatmárit is magyar tájegységről. Aztán átmegyünk Erdélybe, onnan Kalotaszeg, Küküllő mente, aztán Moldvát is megmutatjuk. Így elég nagy körutat teszünk meg – fogalmazott Vizeli Dezső, a Kanizsa Táncegyüttes művészeti vezetője.


Zalai, erdélyi és mezőföldi táncokat is láthattak az érdeklődők a HSMK színpadán

A Kanizsa Táncegyüttes több egykori tagja is visszatért az idei gálaműsorra. – Néhány hónappal ezelőtt felkeresett bennünket, régi táncosokat Vizeli Dezső, a Kanizsa Táncegyüttes vezetője. Meginvitált minket a gálaműsorra, így egy estére a régi táncosokkal újra felállunk a színpadra. Ez nagy megtiszteltetés, s nagyon örülünk, hogy újra a színpadon lehetünk – mondta Vinhoffer Judit.

A jelenlévőket Balogh László köszöntötte. Nagykanizsa polgármestere kiemelte: a kanizsai néptáncegyüttesek már hosszú évek óta kiemelkedő munkát végeznek a magyar kultúra megőrzésében és átadásában. – Nagykanizsa néptáncban is erős. Ennek egyik ünnepe van most, különös tekintettel a Kanizsa és a Pántlika Táncegyüttesre. A néptánc az ugyanolyan erős hagyomány a magyar népművészetben, mint a népdal vagy a népmese. A táncmozdulatok évszázados, sőt, évezredes gesztusok – hangsúlyozta Balogh László. 

Az est során a táncosok zenei kíséretét a Bojtár Népzenei Együttes adta. A gálaműsoron több olyan gyermekcsoport is fellépett, akik szombat este álltak először nagyközönség előtt.