GasztroKanizsa: Tökleves, citromos álommal

2019. nov. 22.

Léránt Zitáék egyik kedvenc időtöltése a kirándulás. A szendvicsek mellé gyakran viszik magukkal ezt a citromos süteményt is a gyümölcs frissítő hatása miatt. Zita 79 éves édesanyja a közelükben lakik, így ki tudják segíteni egymást a főzésben. Hétközben Marika jár a piacra, ahol találkozhat, beszélgethet a régi becsehelyi ismerőseivel is. Aztán befizeti a postán a csekkeket, s miután hazaér, megfőzi az ebédet. A lányának már csak asztalhoz kell ülnie. A hétvégén Zita készíti el a magyaros, laktató ételeket mindenki megelégedésére.


Léránt Zitáék gyakran kirándulnak, s ilyenkor visznek ebből a frissítő süteményből is (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

A hűtőszekrény oldalára helyezett hűtőmágnesek jelzik, milyen szép helyeken jártak már szerte a világban. Kedvenc pihenőhelyük Nagybakónak, ahová a párjával előszeretettel kiruccannak akár munkaidő után is.

A tökleves hozzávalói 5 személyre:

80 dkg sütőtök, 1 nagyobb fej hagyma felkockázva, 3 gerezd fokhagyma, só, bors, szerecsendió.

Elkészítése:

A tököt felkockázom, és felteszem főni a hozzávalókkal együtt. Amikor puhára főtt, összeturmixolom, és tálaláskor pirított tökmaggal díszítem. Ha kedveskedni akarunk a szeretteinknek, tökmagolajjal akár egy szívecskét is rajzolhatunk a leves tetejére.

A citromos álom hozzávalói:

50 dkg babapiskóta, 1 csomag vaníliás cukor, 12 evőkanál kristálycukor, 2 db citrom leve és héja, 0,5 liter 12 %-os tejföl és 0,5 liter tejszín.

Elkészítése:

Sütni nem kell, szinte negyed óra alatt elkészül, és elrontani sem lehet. A tejfölbe beleszórom a vaníliás cukrot, a kristálycukrot, a citrom héját és belecsepegtetem a levét. A tejszínt kemény habnak felverem, és óvatosan belekeverem a tejfölbe. Végül lapos jénai tálba belerakom a babapiskóta felét, majd ráöntöm az elkészített masszát. Ugyanezt megismétlem még egyszer, és már el is készült a finom édesség, amit azonban nem fogyaszthatunk el azonnal: hűtőbe tesszük, és 24 órát pihentetjük.

Bakonyi Erzsébet