Giro d'Italia - Rózsaszín karavánok népszerűsítik a magyarországi Nagy Rajtot

facebook megosztás

Az olasz országúti körverseny jellegzetes színébe, rózsaszínbe öltözött kerékpárosok vesznek részt azokon a túrákon, amelyek a jövő évi Giro d'Italia magyarországi Nagy Rajtját népszerűsítik.

A szervezők tájékoztatása szerint egy Giro Superior túrán már túlvannak, a következő, Biatorbágyról induló szombati tekerésen - amelyhez bárki csatlakozhat - pedig két táv, 30 és 60 kilométer közül választhatnak a résztvevők.    

"Az első túrára körülbelül ötvenen gyűltünk össze, pedig elsőre nehéz volt megoldani, hogy a tudásszintek találkozzanak. Most szombaton már kijelölünk egy harminc és egy hatvan kilométeres távot is: előbbin a szülők és a gyerekek, utóbbin a profik tekerhetnek majd, hogy legyen azért sportértéke is az eseménynek" - idézte a közlemény Sós Sándort, az Újbuda Superior Mountain Bike SE vezetőjét. Hozzátette, a rózsaszín trikós bringások alkotta karaván meglehetősen feltűnő, ráadásul javítja a közlekedési morált, hiszen az autósok is jobban figyelnek a szemnek szokatlan színben pompázó csapatra, egyúttal sokan összefüggésbe hozzák a Giróval a túrázókat.    

A jövő évi, 103. olasz körverseny első három szakaszát rendezik Magyarországon május 9. és 11. között, mielőtt Olaszországban folytatja útját a mezőny. Az első etap egy 8,6 kilométeres budapesti időfutam lesz, majd Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokra kerül sor. Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.