Ha még nem látott lázsiást – siessen a múzeumba!

facebook megosztás

Még pár napig meg lehet nézni a csaknem százéves lázsiást a Thúry György Múzeumban. November műtárgya egy olyan nyaklánc lett, amelyet régi pénzérmékből készített feltehetően egy kiskanizsai köszörűs vagy rézműves. A közelmúltban restaurálták a lázsiást, amelyet annak idején egy fiatal lány kapott ajándékba az udvarlójától, így a különleges nyakéket most újra teljes pompájában láthatják az érdeklődők.


Az ezüstpénzekből feltűnő nyakláncot készítettek. Ez a darab egy szerelmi ajándék volt (Fotó: Gergely Szilárd)

– Vörös- és sárgarézdrótokból készült, amelyeket szemenként összefűztek, és ezekhez a láncszemekhez ezüsttallérokat erősítettek. A középső legnagyobb Mária Terézia 1780-ból származó ezüsttallérja, mellette van két-két, az 1880-as évekből, Ferenc József idejéből származó florinos, a szélső három érme pedig szintén Ferenc Józsefhez köthető: 1893 és 1915 között készült egykoronások ezek. Ezek igazi ezüstpénzek voltak, de amikor a lázsiás készült, már nem voltak forgalomban. Ugyanakkor nagyon szépen csengtek és csillogtak táncközben, ezért szívesen felhasználták a rézművesek – mondta kérdésünkre Kiss Nóra, a múzeum néprajzos-muzeológus munkatársa.

A lázsiásról bővebben ITT írtunk.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.