Holnap ismét a bíró elé áll egy csaló kanizsai vállalkozó: B. P. közel 40 milliós kárt okozott

facebook megosztás

A kanizsai vállalkozón kívül a vádlottak padjára kerül holnap egy zalai strici-banda, és egy Keszthely környékét fosztogató betörő-galeri is.

Szerdán emelkedik a „tét”: már első fokon is a törvényszék ítél a zalai stricik bűnperében

Másfél esztendővel ezelőtt, 2018 nyarának elején még „csupán” a megyeszékhely járásbíróságára voltak hivatalosak, holnap azonban már a Zalaegerszegi Törvényszék elsőfokú büntetőtanácsa elé állítják annak a futtatókból álló bandának a tagjait, akik fiatal lányokat vittek ki Németországba, hogy ott prostituáltként dolgoztassák őket. A strici galerit H. M. vezette, tucatnyi társa pedig az „üzletmenet” zavartalan lebonyolításában segédkezett neki.

A vád szerint H. M. 2011 és 2016 között részben nagykorú, részben pedig a 18. életévüket még be nem töltött lányok prostitúcióját szervezte. Őket általában Németországba utaztatta, s ott apartmanokat bérelt, hirdetéseket adott fel, valamint fogadta a kuncsaftok hívásait. Mindebben közreműködött a férfi akkori élettársa, a II. rendű vádlott is. A nő elsődlegesen a lányok tevékenységét felügyelte, illetve összeszedte tőlük a pénzt. Az I. és II. rendű vádlottak ebből a bevételből finanszírozták a prostitúciós tevékenységet, a pénz nagy részét azonban Magyarországon élték fel. H. M. ezt a tevékenységét, alkalomszerűen Magyarországon is folytatta, oly módon, hogy a lányok egy részét Zala megyei (Pacsa) lakóhelyére költöztette, ahonnan őket vagy a férfi vagy pedig a III. – XII. rendű vádlottak valamelyike közvetítette ki.

A héten 2 tárgyalási napot is tartanak – holnap és csütörtök – a bűnügyben, ítéletet dr. Németh Mária törvényszéki büntetőtanácsa hoz majd az emberkereskedelemmel, kerítéssel és más bűncselekményekkel is megvádolt banda perében.

A héten két tárgyalási nappal folytatódik a csaló kanizsai vállalkozó, B. P. bűnpere is

Holnap, illetve csütörtökön folytatódik a Zalaegerszegi Járásbíróság dr. Aradi Krisztina vezette tanácsa előtt egy csaló kanizsai vállalkozó bűnpere: B. P. ügyében további tanúk kihallgatása várható. Röviden felidézzük a büntetőügy lényegét.

A vád szerint B. P. több alkalommal kért és kapott kölcsönt a sértettől.  Az ügyletben hol magánszemélyként – fedezetként ingatlant, gépkocsit ajánlva – hol pedig egy általa vezetett nagykanizsai cég nevében eljárva vett részt. A sértett előtt úgy tüntette fel magát, mint akinek szándékában és módjában áll visszafizetni a pénzt, ám erre sem magánemberként, sem a cég vezetőjeként nem volt reális esélye. A vádhatóság szerint 2010 novembere és 2013 júliusa között mintegy 40 milliós kárt okozott így a sértettnek.

Keszthely térségét fosztogatta a betörőbanda

B. J. és 5 társa ellen lopás bűntette a vád, amely szerint az állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező vádlottak 2017-ben elhatározták, hogy Keszthely környékén hétvégi házakba törnek be, illetve külterületi ingatlanokról használati eszközöket tulajdonítanak el, hogy ezek értékesítéséből szereznek pénzt. Összesen 41 esetben tulajdonítottak el jogtalanul ingóságokat – akkumulátor, háztartási gépek, motorfűrész, fűkasza, italok, szerszámok stb. – cca. 1.700.000 forint kárt okozva a sértetteknek.

A holnapi, nyilvános tárgyaláson a vádlottak kihallgatása várható, csakúgy, mint pénteken, amikor folytatódik a betörőbanda elszámoltatása. Ítéletet a Keszthelyi Járásbíróság büntetőbírája, dr. Palotay András hirdet majd az ügyben.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.