Közönségdíjas lett egy kanizsai fiatal az ARC Közérzeti Pályázaton

facebook megosztás

Vercz Dávid négy évvel ezelőtt pályázott először az ARC-on, és már harmadik alkalommal állítják ki műveit. A kreativitás szabadságáról szóló pályázat és kiállítás fő témája ezúttal a klímariadó volt. A jelenleg Budapesten élő fiatal idén hét alkotását nyújtotta be a pályázatra, melyből hármat ki is állítottak az ingyenesen megtekinthető köztéri tárlaton. A közönség tetszését pedig legjobban a panelházat ábrázoló, „mELEGEM VAN!” című pályamű nyerte el. Vercz Dávid Híradónknak elárulta, a pályázat idei témája egy nagyon fontos és aktuális kérdés, amivel mindenkinek, a saját lehetőségeihez mérten foglalkoznia kell – ezért is indult ismét az ARC-on. – Nagyon örültem a közönségdíjnak. Már múlt évben is elég közel voltam ahhoz, hogy a közönségdíjat sikerüljön megnyerni – akkor második lettem. Idén viszont összejött az első hely, ami abban a tekintetben különösen jólesett, hogy a kiállítás megnyitóján a rendezők elmondása alapján esélyes voltam egy másik díjra is. De most a közönségdíjat sikerült megkapnom – mondta el Vercz Dávid. 


A közönség tetszését legjobban a panelházat ábrázoló, „mELEGEM VAN!” című pályamű nyerte el

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.