KriMit tud?

facebook megosztás

Második lett a Batthyány-gimnázium csapata a KriMit tud?-on. A középiskolások számára létrehozott, prevenciós célú vetélkedőt évente megrendezi a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. Az idei versenyre országos szinten lehetett nevezni, 7 középiskolás csapatnak adódott lehetőség arra, hogy bűnmegelőzéssel kapcsolatos szituációkban mérje össze tudását, a „Beugró” című televíziós műsor játékszabályainak megfelelően. A Batthyány-gimnázium 4 fős csapattal indult, a vetélkedőre a Kanizsai Fiatalok Közössége hívta fel a figyelmet. - Ez egy olyan verseny volt, ahol szituációkat kellett előadnunk, ami prevenciós értéket tartalmaz. És hogy ezzel kicsit közelebb hozzuk a fiatalokat, hogy a mindennapi veszélyek tényleg milyen rosszak. Akár csak egy rossz ötlet, vagy elmennek bulizni, ott mi történhet. Illetve, hogy a szülőkkel milyen kapcsolatot kell táplálni, hogy próbáljunk mindent megbeszélni velük – mondta Tombor Zita.


Az országos verseny ezüstös csapata.

A Batthyány csapata rengeteg élménnyel gazdagodott a felkészülés és a verseny során is, Budapesten pedig számos pozitív visszajelzést kaptak a fiatalok. - Igazából az élmények mellett tapasztalatot is rengeteget szereztünk. Ez nem egy tipikus improvizációs verseny volt, itt nem csak arra kellett figyelni, hogy a szituációban kell maradni, ténylegesen prevenciós értéket is kellett adni az egésznek – fogalmazott Mudry András. A diákok felkészítését Szollár-Nikolics Zsanna, a rendőrség részéről pedig Bükiné Papp Zsuzsanna segítette.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.