Lapáttal verte élete párját: az ütésektől a szerszám nyele hosszában elrepedt, a lapátrész pedig letört

facebook megosztás

Én nem értem, mi van mostanában az emberekkel. Néhány napja a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája rendelte el annak a 19 éves gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint a 83-as számú főút pápai szakaszán, a volt élettársát akarata ellenére, több méteren keresztül a hajánál fogva vonszolta az úton maga mellett.

A minap pedig a Zala Megyei Főügyészség nyújtott be vádiratot egy Lentiben élő férfi ellen, aki tavasszal úgy megverte a „kedvesét” egy lapáttal, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett. A vádemelés részleteiről dr. Pirger Csabától, Zala megye főügyészségének sajtószóvivőjétől érdeklődtem.

A különös és többszörös visszaesőnek minősülő, 37 éves férfi a 2011. év óta élt párkapcsolatban – rendezetlen lakhatási körülmények között – egy nővel. Mindketten italozó életmódot folytattak, és 2019. március 9. napját megelőzően egy lentiben lévő, komfort nélküli, romos faházban éltek. Ezen a napon a terhelt, a sértett és egy férfi ismerősük a délutáni óráktól együtt italoztak a házban, melynek során a terhelt szóváltásba keveredett a férfivel, akit több alkalommal, ököllel megütött, majd a földre kerülését követően megrugdosott, és a berendezési tárgyakat is megrongálta. Párja a történtek miatt rendőri intézkedést kért, a terheltet a kiérkező járőrök előállították a Lenti Rendőrkapitányságra, míg a férfit a mentők a Zala Megyei Szent Rafael Kórház sürgősségi osztályára szállították.

Előállítását követő hazaérkezésekor a még mindig ittas állapotban lévő terhelt még italozni akart, ezért bort keresett a házban, de nem talált, ami miatt veszekedni kezdett a nővel. Egyre indulatosabbá vált, miközben az udvarról magához vett egy kb. 1 méter hosszú és 4 cm átmérőjű nyéllel bíró lapátot, bement a lakásba, és a lapáttal a nőt megverte. A lapát nyele hosszában elrepedt, a lapátrész le is tört. Az ágyra eső sértett az ütések elől védekezni próbált és segítségért kiabált, mire a terhelt abbahagyta a verést.

A bántalmazást követően a terhelt aludni tért, míg a sértett a fájdalmai miatt többnyire virrasztott, majd reggel jelezte a terheltnek, hogy vélhetően eltört a karja, ezért a terhelt mentőt hívott, a kiérkező mentőápolóval azt közölték, hogy a sérüléseket a sértett esés következtében szerezte. A terhelt a mentőautóval bekísérte a sértettet a Zala Megyei Szent Rafael Kórházba, ahol a férfi felügyeletéből kikerülve a sértett elmondta a kezelőorvosnak, hogy a sérüléseket élettársa okozta. A sértett a bántalmazás következtében többszörös csonttörést és lépszakadást szenvedett. A lépszakadás életveszélyes sérülésnek minősül, lépet műtétileg el kellett távolítani. Mindezek miatt a Zala Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a 37 esztendős férfi ellen a Zalaegerszegi Törvényszéken.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.